Két új képviselő ül be a parlamentbe

  • narancs.hu
  • 2019. december 2.

Belpol

Mindketten ellenzékiek.

Két új ellenzéki képviselő foglalhat ma helyet az Országgyűlésben, amely a héten a megszokottnál rövidebb, mindössze kétnapos ülést tart.

Az ülés hétfőn 13 órakor kezdődik, először a képviselők a közelmúltban 99 éves korában elhunyt Horváth Jánosra (Fidesz) emlékeznek, aki 1945 és 1947 között kisgazda nemzetgyűlési, majd 1998 és 2014 között fideszes országgyűlési képviselő volt. Horváth János 2003-tól 2014-ig a parlament korelnöke volt.

A napirend előtti felszólalások után két új ellenzéki képviselő teheti le esküjét. Szakács László korábban 2006-2010 és 2014-2018 között is volt már az MSZP-frakció tagja, ezúttal a családi okokból távozó Tóbiás József helyét foglalhatja el a szocialisták között. A DK padsoraiban Sebián-Petrovszki László pártigazgató az októberben a XI. kerület polgármesterévé választott László Imrét váltja.

Az interpellációkra ezúttal egy óra áll rendelkezésre, amit az azonnali kérdések követnek szintén hatvan percben, majd a kérdések hangozhatnak el fél órában.

Kedden szavazásokkal folytatódik az ülés, több nemzetközi szerződés kihirdetése mellett ekkor döntenek például a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tavalyi zárszámadásáról és jövő évi költségvetéséről, továbbá energetikai, oktatási és pénzügyi tárgyú törvénymódosításokról is.
A parlament – a honlapján elérhető ülésterv alapján – december második hetében fejezi be őszi ülésszakát.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.