Az újságírói összeférhetetlenség felvetésével új mederbe terelődhet a médiaháború. Bár jobb- és baloldalinak mondott médiaszemélyiségek dolgoztak "keresztbe" eddig is, csak az utóbbi időkben születtek olyan cikkek (az elsők egyike épp a Narancsban: Ugyanaz a műsor, 2002. szeptember 26.), amelyek fölvetik, jót tesz-e a közszolgálatiságnak, ha bulvárlapok, politikai napilapok szerkesztői, vezető publicistái, kereskedelmi csatornák ismert arcai a köztévé műsorait szerkesztik, vezetik. Domokos Lajos, a Teleschola Televíziós Iskola igazgatója a Népszabadság március 11-i számában (Bulváruralom az MTV-ben) foglalkozott e problémával; cikkére egy héttel később Gyárfás Tamás, a Nap-kelte producere és Juszt László is reagált a napilapban.
Domokos Lajos: Azért, mert a televíziós iskolában nekem naponta fölteszik az alapkérdéseket a hallgatók. Vagyis hogy az ország közszolgálati médiumai úgy működnek-e, ahogy a médiatörvény meghatározza: biztosítják-e a pártatlanságot, sokszínű kultúrát mutatnak-e be, elejét veszik-e tájékoztatási monopóliumok kialakulásának. Úgy gondolom, ahogy most működik a Magyar Televízió, az nem felel meg a médiatörvénynek.
MN: A médiatörvény adta keretek között teljesíthetők egyáltalán e kívánalmak?
DL: A médiatörvény nem olyan rossz, amilyennek mondják, és nem kellene bűnbaknak kikiáltani. Elképesztő, hogy sok milliárd forint úgy áramlott ki az elmúlt tíz évben, hogy egyetlen büntetőfeljelentés, ügyészségi vizsgálat nem történt, holott a közpénzek magánpénzzé konvertálása a szemünk előtt zajlik.
MN: Erről számos újságcikk született, tudnak róla sokan, megvannak a dokumentumok, számlák, mégsem tettek ellene semmit. Az éppen hatalmon levő pártnak sosem érdeke anyagilag és politikailag független köztelevíziót és -rádiót működtetni. Sőt, három kormányváltás után - néhány jól irányzott és a sajtóban elhelyezett csapástól eltekintve - ez a mindenkori ellenzéknek sem érdeke, mivel mindegyik oldalon föl lehetne sorolni olyan párt közeli vállalkozásokat, amelyek közpénzen híztak meg.
DL: A tiszta viszonyok kikövetelésében a civil szféra sokat tehet. Most erősen érzékelhető a kiábrándultság, ezt jelzik Horváth Ádám, Horváth János hasonló tárgyú cikkei is (lásd: Magyar Sajtó, 2003/2. - M. Cs.). A kiábrándultságnak az az oka, hogy a médiaértelmiség azt remélte: a kormányváltás után az MTV ügyeiben tiszta lapot nyitnak.
MN: Hogy ki remélt ilyesmit?
DL: Naiv polgárok, olyanok, mint én. A társadalomnak az lenne az érdeke, hogy végre elkezdjen működni a közszolgálati média. Azért finanszíroz a költségvetés egy televíziót, hogy a tájékoztatásban ne a szórakoztató elemek kerüljenek előtérbe, ahogyan az a kereskedelmi tévéknél van. Mert a híradó a kereskedelmi tévékben - lényegükből adódóan - szórakoztató műsor, tanítjuk is, hogy milyen dramaturgiai eszközökkel lehet fölturbózni a hírműsorokat. Ugyanakkor azt is megmutattuk - éppen a Bánó András szerkesztette Esti Egyenleg példáján -, hogyan lehet értelmezni a híreket. A hírek értelmezése egy ideje eltűnt a magyar médiából. Objektív tájékoztatás jelszavával a politikusok nyilatkozatait dobják oda a nézőnek, amelyek az átlagembert, aki nincs birtokában a háttér-információknak, homályban hagyják. Baló Györgytől mostanában láthattunk igazi közszolgálati műsort, a legfrissebb hírek szerint azonban A Hét helyére Friderikusz Sándor show-műsora kerül. Ha ezt a nézettség növelése érdekében teszik, akkor téves úton járnak. A közszolgálati televízió esetében a nézettség nem lehet abszolút mérték.
MN: A nézettséget a médiatörvény - amit ön jónak tart - teszi meghatározó szemponttá, azzal, hogy reklámbevétel hajszolásába kényszeríti bele a közszolgálati televíziót. A reklámozót elsősorban a nézőszám érdekli.
DL: Ez elhibázott dolog a médiatörvényben, ugyanakkor ezt a logikát, amit ön mond, nem ismerem el helyesnek. Ez a fajta közszolgálati televízió nem szolgálja a társadalom érdekeit, csak azokét a médiavállalkozókét, akik megtöltik a műsoridőt. Elképesztő mértékű a műveletlenség és a tájékozatlanság az országban, ami fölfalja a társadalom szellemi energiáit. Ez ellen nagyon sok területen kellene tenni, például a közszolgálati televízióban is. Nem vagyok kereskedelmitévé-ellenes, de fontosnak tartom, hogy a dolgok ne keveredjenek, és ne csináljanak a közszolgálati televízióban hírverést a kereskedelmi tévéknek.
MN: Ön szerint az ilyesmi hogyan fordulhat elő: butaságból?
DL: Ugyan. A benne részt vevőknek ez hihetetlen jövedelmeket biztosít.
MN: Úgy érti, hogy ezért valaki illegálisan pénzt kap?
DL: Azt én nem tudhatom. Horváth János követelte a Magyar Sajtó hasábjain, hogy tűnjenek végre el a köztelevízió folyosóiról a borítékos emberek, akik műsoridőt vásárolnak. Észre kellene végre venni, hogy kialakult a médiaburzsoázia, szemben a médiamunkások tömegeivel.
MN: És a médiamunkások meg akarják dönteni a médiaburzsoák hatalmát?
DL: Ennyire naiv még én sem vagyok. De a helyzet jellemzésére akár ezt a marxi terminológiát is használhatjuk, hiszen kapitalizmusban élünk. Igen, fölnőttek azok a nagytőkések, akik a médiában termelik meg a profitot. Nincs ezzel semmi baj, ugyanolyan üzlet ez, mint bármi más. Csakhogy a társadalom létrehoz magának a saját pénzéből valami olyasmit, amitől azt várja el, hogy védje meg az információs kiszolgáltatottságtól, az értékeknek pusztán üzleti alapon való megközelítésétől, és alternatívát mutasson fel. És ez az elvárása nem teljesül, mert a közpénzen fenntartott televízióba benyomult a médiaburzsoázia, hogy ott is üzletet csináljon. Persze mi a médiaburzsoázia egyes képernyőn is szereplő tagjaira még úgy emlékszünk, mint újságírókra, riporterekre, és ez zavarja a tisztánlátást.
MN: Konkrétan kikre gondol? Gyárfás? Friderikusz?
DL: Gyárfás Tamás egyike az ország száz leggazdagabb emberének. De hadd ne soroljam a neveket, mert nem tudhatom, kinek mennyi pénz lapul a zsebében. A problémám az, hogy amikor ő vagy bármelyik más médiavállalkozó beül a riporteri székbe, és úgy tesz, mintha maga is médiamunkás lenne, akkor valójában a profittermelését ellenőrzi. Persze nagyon ideges lesz, ha ezt kimondják, mert zavarja az imázsát.
MN: Ezek az arcok azért vannak a képernyőn, mert a nézők igénylik őket. Egyenesen az ő kedvükért nézik a műsort. Az ő szerződtetésükkel tehát nézőket képes elhódítani a közszolgálati tévé.
DL: Ugyan! Gyárfás is arra hivatkozott: mit fog szólni Horn Gyula, ha névtelen riporterek várják a Nap-keltében. Először is: a kereskedelmi tévék példája mutatja, de Vitray Tamás is leírta már a 70-es években, hogy a népszerűség egyetlen tényezőtől függ: attól, hogy az illető mennyi időt tölt a képernyőn. Az ismeretlenségből fölhozott emberekből néhány hónap alatt sztárt lehet csinálni - a bulvársajtó segítsége persze ezt jelentősen megkönnyíti. Ugyanezt a közszolgálati tévé is meg tudja tenni. Az ismertségre való hivatkozás egyébként óriási csúsztatás. Iskolánk tízéves évfordulója okán megkértük a végzett kollégákat, írják meg, mi történt velük. Az egyikük, aki a Halas TV-nél dolgozik, hosszú listát mellékelt, rajta vezető politikusok nevét Orbán Viktortól Medgyessy Péterig, akik vendégei voltak. Tehát nem igaz, hogy a politikusok csak azért mennek a televíziókba, mert ott nagy nevű kollégák várják őket. Az ő legsajátabb érdekük, hogy szerepeljenek. Épp az a baj egyébként, hogy túl sokat szerepelnek. Ezek a beszélgetős műsorok többségükben értékelhetetlen véleményeket közölnek tények helyett. Mindez egyre jó: arra, hogy a politikusoknak - pártállástól függetlenül - publicitást biztosítson. De eligazítani bennünket nem fognak. Azt is megkérdőjelezem, hogy a szélsőséges véleményeket a közszolgálati televízióban olyan módon kell-e bemutatni, ahogy azt a Nap-kelte teszi. Inkább össze kellene foglalni egy riportban, csak hát az már munka, és a munka pénz. Ha valaki tényleg föl akar dolgozni egy témát, ahhoz már külön újságíró, operatőr, mozgó stáb, gépkocsi, pénz kell. A műsorcsinálásnak az a legolcsóbb módja, ha behívnak reggelente húsz politikust. Csupán egy stúdió kell és személyzet bele. Ezzel csak két probléma van. Az egyik, hogy a futószalagon való műsortermelésnek áldozatául esik az összefüggések bemutatása. A másik, hogy nagyjából egytucatnyi ember értékítélete, ismeretszintje az, ami ma Magyarországon a politikával kapcsolatos véleményalkotást meghatározza.
MN: Kikre gondol?
DL: Úgy épül fel a közszolgálati televízió reggeli műsora, hogy a legnagyobb közéleti napilapok vagy bulvárlapok főszerkesztői, vezető publicistái a kérdezők. Vagyis nem egy önálló műsorkészítői műhely alakítja ki a kérdéseket, választja ki a személyeket. Tehát hiába látszik messziről sokszínűnek a média, valójában nagyon is egysíkú. Szüntessük meg a közszolgálati televíziót, ne szedjék el rá a pénzünket, és a dolog teljesen rendben van. Egyébként már látszik, hogy pénztermelésre állítják át az mtv-t. Az új közéleti csatorna terve, amit nemrég jelentettek be, szerintem éppen erről szól.
MN: Vagyis oda száműzik a közszolgálati műsorokat?
DL: Igen, és meghagyják az mtv 1-en azokat, amelyekkel pénzt lehet termelni, és szórakoztatnak minket a nézettség szent oltárán. Ezt hívják kereskedelmi televíziózásnak, és több mint tisztességtelen erre közpénzt használni. Persze a politikusok túlszerepeltetése éppen ezt a hallgatólagos támogatást biztosítja. Egy amerikai professzort idéznék: a legnagyobb veszély ma a demokráciára az, ha a politikai és a médiaelit kart karba öltve táncol egymással.
MN: És ki vagy mi fog ennek véget vetni?
DL: Ha ezt az arcpirító helyzetet az Országgyűlés ennyiben hagyja, akkor így marad. Értelmiségiként annyit tehetünk, hogy fölhívjuk a társadalom figyelmét erre a helyzetre.
MN: Azért nem csak a parlamentnek van tennivalója. A közszolgálati műsor-szolgáltatási szabályzat kimondja, hogy mind belsős, mind külsős műsorkészítőknek tilos kereskedelmi televízióban hasonló tevékenységet végezni. Ezt számon kellene kérni. Most sem beszélnének róla, ha Juszt László nem jelenti be, amikor a köztévén induló műsorairól nyilatkozott, hogy az ATV-n látható öt műsora közül hármat továbbra is megtart. Juszt személye annyira irritálja a jobboldalt, hogy fölkapta ezt a témát.
DL: Ugyan! Megmondom őszintén, tudom, hogy a cikket, amit írtam, bármelyik jobboldali lapban szívesen közölték volna. De én azt mondtam, ha a Népszabadság lehozza, akkor menjen, ha nem, akkor ne. Épp azt akartam elkerülni, hogy ebből jobb- és baloldalkérdést csináljanak. Mert nem erről van szó. Juszt csak egy példa. De jó példa arra - azáltal, hogy egyértelműen a baloldali gondolkodásmóddal azonosítható a személye -, hogy a médiaelit miféle szereptévesztésben van: politikát csinál, ahelyett, hogy politikát közvetítene.
MN: A mostani kormánypártoknak igen zivataros négy év van a hátuk mögött. Ez alatt az idő alatt a velük rokonszenvező médiaelitnek sokat köszönhettek: szereplési lehetőséget kaptak. Ezt most nyilván meg kell hálálni.
DL: Ez biztosan így van, és ha ezt a helyzetet a médiaelit vállalni tudja, és az emberek szeme elé ezzel az attitűddel odaáll, akkor lelke rajta. De legalább legyen kimondva, hogy jó szolgálataik miatt kerültek oda. Ez az "írástudók árulása", amit Wisinger István is használt egy Nap-keltében elhangzott beszélgetésben, Julien Benda Babits Mihály által magyarított kifejezésére utalva. Az értelmiség az 1900-as évekig tudta a dolgát: figyelmeztette a politikust, ha az rosszat tett. A múlt század elejétől kezdve azonban ehelyett érveket szállít a "rosszat csináló" politikusnak. Tehát feladta a függetlenségét. ´szintén szólva nem hiszem, hogy ezt vissza lehetne csinálni. De legalább szóvá kell tenni.
MN: A közszolgálati és a kereskedelmi televíziók, rádiók közti keresztbe dolgozásnak, úgy látszik, az mtv most véget akar vetni, de az írott bulvársajtó és a köztévé összefonódásában nem talál kivetnivalót.
DL: Mit mondjak erre? Nekem addig terjed a lehetőségem, hogy megmondjam, ha olyan jelenségeket látok, amelyek nem tiszták, ellentétesek a morállal és az információs monopóliumot tiltó tételes törvényi szabályozással. A köztévének van kuratóriuma, előbb-utóbb lesz legitim vezetője, majd ők lépnek. Az országnak normális, ellenőrizhető mechanizmusokat kell kiépítenie az élet minden területén, mert különben nagyon rá fogunk fázni.
Mihalicz Csilla
