Kilép a Jobbikból a holokauszttagadó debreceni képviselő

  • narancs.hu
  • 2017. december 28.

Belpol

Nem a holokausztra, hanem egy tehetséges cigány diákra tett megjegyzései verték ki végül a biztosítékot.

Ágoston Tibor, a Jobbik önkormányzati képviselője azonnali hatállyal lemondott a Jobbikban betöltött valamennyi tisztségéről, és kérte párttagsága megszüntetését – írja a Magyar Nemzet. Egyúttal közölte, hogy a Jobbik debreceni frakciójából is kilép, a jövőben független képviselőként kíván részt venni a közgyűlés munkájában.

Mindez egy nappal azelőtt történt, hogy a Jobbik elnöksége egy belső vizsgálat miatt meghallgatta volna Ágostont, a lépést tehát úgy is értelmezhetjük, hogy a képviselő a kizárásának ment elébe.

Ágoston Tibor a Debreceni Járásbíróság előtt

Ágoston Tibor a Debreceni Járásbíróság előtt

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Ágoston december közepén nem szavazott meg a közgyűlésben egy olyan programot, amellyel a város két hátrányos helyzetű, de tehetséges diák továbbtanulását kívánta támogatni. Nem mondta ki egyértelműen, de döntésében nyilván szerepet játszott, hogy az egyik támogatott diák cigány származású volt.

„Ha egyszer azt mondjuk, hogy Arany János Tehetséggondozó Program, akkor az a tehetségekről gondoskodjon, és ne olyanokról, akiknek esélyt akarunk adni arra, hogy majd megmutassa, hogy ő tehetséges-e vagy nem. Vagy pedig csináljunk egy olyan programot, aminek mondjuk Rostás Winnetou lesz a neve, és felzárkóztató program” – az Index szerint ezt mondta felszólalásában Ágoston Tibor.

A jobbikos képviselőt egyébként 2016 márciusában 750 ezer forintra büntette a bíróság holokauszttagadás bűntette miatt. Még 2014-ben utalt „hollókamuként” a holokausztra egy nyilvános rendezvényen.

 

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.