Kiállítással egybekötött társadalmi vitát tartottak „Semmit rólunk nélkülünk” címmel a szexmunkások esélyegyenlőségének javításáért kedden, a Blaha Lujza téri Müsziben. Az eseményt a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete szervezte, amely azért is volt különleges, mert végre nemcsak okos emberek szakértettek a témáról, hanem maguk az érintettek is szóhoz jutottak. Öt prostituált részvételével zajlott az egyik panelbeszélgetés, majd a későbbi, a civil szervezetek képviselői általi diskurzusban is aktív hozzászólók voltak azok a prostitúcióban tevékenykedők, akik úgymond abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy önként választották ezt a foglalkozást, nem kényszeríti őket senki, szabad akaratukból, nem pedig emberkereskedelem áldozataiként űzik az ipart. (A kapcsolódó fotókiállítás képei megtekinthetők a honlapjukon.)
| ||
A beszélgetések fókuszában – Fedorkó Boglárka, majd Papp Réka Kinga moderálásában – elsősorban a szexmunkára való felajánlkozás ellentmondásos törvényi szabályozása, a betarthatatlan feltételrendszer, a jogbiztonság szinte teljes hiánya, valamint külföldi modellek és saját tapasztalatok szerepeltek.
A jelen lévő szexmunkások között a legfiatalabb 21, míg a legidősebb 46 éves volt. Mindannyian gazdasági kényszer hatására, de saját elhatározásukból választották ezt az utat a könnyebb boldogulás, a jobb élet reményében. A „lányok” között többeknek van gyereke, kicsi vagy akár már felnőtt is, többen házasok vagy boldog párkapcsolatban élnek. Valaki egészségügyi diplomája mellé néhány éve kezdett el először csak kiegészítés gyanánt prostitúcióval foglalkozni, de van, aki tíz éve dolgozik a szakmában, saját lakásán fogadja a vendégeket, vagy épp eszkort szolgáltatást nyújt. Sőt, akad olyan is, aki úgymond klasszikus formában, az utcán keresi a betevőre valót.
A szexmunkások közül valamennyien úgy fogalmaztak, hogy a társadalmi kirekesztettségen és a közgondolkodásból adódó megbélyegzésen túl a helytelen megnevezés vagy szóhasználat a legbántóbb számukra, míg a legtöbb problémát ténylegesen a rendőri fellépés és a törvényi szabályozás jelenti.
Magyarországon ugyanis 2012. április 15-én lépett hatályba az a szabálysértési törvény, amely alapvetően változtatta meg a szexmunkások legális létezését. Míg 2011-ben még a szexmunkások szabálysértését kizárólag a bíróság mondhatta ki, addig az új törvény szerint már a rendőrség is kiszabhat helyszíni bírságot, vagyis megszűnt a bírósági kontroll – a védőügyvéd jelenléte, a bizonyítékok felmutatása, a tanúk, szakértők bevonása, a fellebbezés lehetősége –, és a szabálysértési eljárás simán csekkosztássá egyszerűsödött. A kiszabott helyszíni bírságok meg nem fizetése átváltható elzárássá, a legmagasabb pénzbüntetés összege 300 ezer forint, halmazati büntetés, ismételt elkövetés esetén pedig 450 ezer forint. A Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének tanulmányában a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától (KEKKH) lekérdezett adatokat publikálta – mellesleg a Norvég Civil Támogatási Alap segítségével –, amely számok egészen elképesztő adatokat és összefüggéseket mutatnak.
| ||
Csupán a megdöbbentés elősegítése érdekében mazsolázunk a tényhalmazban. Az új szabálysértési törvény életbelépésével még abban az évben, 2012-ben 26 125 esetben szankcionáltak szexmunkásokat szabálysértési eljárás keretén belül. Az elmarasztalással zárult ügyek száma ekkor hatszor több volt, mint az előző, 2011-es évben. Mindehhez fontos tudni, hogy Magyarországon körülbelül 15 ezer prostituált dolgozik. Mondunk még egy-két számot: 2012-ben a szexmunkásokra egyéb jogcímeken – szemetelés, közlekedési szabálysértés vagy építési hulladék illegális lerakása (!) – 11 265 esetben összesen 136 560 000 forintnyi helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök, míg a 2012-ben összesen kiszabott büntetés meghaladta az egymilliárd forintot.
A KEKKH adatai szerint a tiltott prostitúcióért 2012-ben kiszabott 918 897 400 forint pénzbírságból csupán 9 935 600 forintot fizettek be – ami a bírságok 0,86 százaléka –, ami azt jelenti, hogy a többi esetben a szabálysértést elkövetőket, vagyis a prostituáltakat elzárásra ítélték. Így járt a konferencián jelen lévő Gizus is, aki másfél évet ült a pénzbüntetések miatt. Elmondása szerint szörnyű volt, de a legfelfoghatatlanabb az egészben, hogy „majdnem annyit ültem, mint aki rabolt, pedig csak kint álltam, és fenntartottam magam”.
De a sztorizás során – értelemszerűen a különböző sérelmek sorolása révén – a legfiatalabb prostituált arról mesélt, hogy őt a rendőrök inzultálták, de nem tudott mit tenni, ugyanis a rendőr közölte vele, hogy „te csak egy kurva vagy, úgysem tehetsz semmit”.
A prostitúcióról szóló diskurzus általában róluk szól, de nélkülük valósul meg. Az emberek többnyire nőkkel azonosítják a szexuális szolgáltatásokat kínálókat, miközben az ebben az iparban dolgozó férfiak száma is évről évre nő. Ezen az eseményen tényleg az volt az igazán érdekes, ahogy többen személyes érintettségük okán arról beszéltek, hogy a prostitúció is csak egy szolgáltatás, amit hivatásszerűen űznek, és bár a társadalom stigmatizálja a szereplőit, ez is csak egy munka, ami mindig volt és mindig lesz. Azt viszont kategorikusan visszautasította valamennyi érintett, hogy bárki is tárgyként kezelné őket, ellentétben azzal, ahogy a médiában a leegyszerűsítő szóhasználat vagy felháborító példák némelyike által gondolnánk. Mert hasonlíthatják őket a parkolóautomatákhoz hasonlóan pénznyelő gépekhez, de épp annyira használati eszközök, mint egy víz- vagy villanyszerelő – mondta Anci, aki azt is megosztotta a hallgatósággal, hogy ugyanolyan életet él, mint bárki más, és ez az, amit igazán szeretne megértetni az emberekkel.
A szigorú büntetőjogi keretrendszer és a stigmatizáció miatt az önkéntes szexmunkások általában nem mernek kiállni a jogaikért, a bujkálást választják. Ezért is sokkal nagyobb a „lakáslányok” száma, mint az utcán dolgozóké.
| ||
A beszélgetés egyik kardinális kérdése a svéd modellként emlegetett szabályozás volt, amelynek lényege, hogy a törvényi eljárás során nem a prostituáltakat üldözik, hanem a klienseket büntetik meg. Ezt az eljárási módot támogatja EP-határozatában Mary Honeyball képviselő is, aki ezt az iránymutatást javasolja elfogadásra az EU-tagállamoknak. A szakmában dolgozók viszont teljes mértékben elutasítják, mert véleményük szerint csak még nagyobb kiszolgáltatottsághoz és súlyosabb rejtőzködéshez vezetne, „ráadásul ártatlan embereket büntetnének”.
Bár első ránézésre tisztázottnak látszik, a prostitúció jogi helyzete Magyarországon a mai napig nincs megfelelő módon rendezve. Mert egyrészt legális tevékenységnek számít az arra kijelölt helyeken, amelyeket az önkormányzatoknak kell meghatározniuk, de ezeket a területeket mind ez ideig nem sikerült megnevezniük a hatóságoknak. A törvény szerint ez kötelező lenne, ha nagy számban jelennek meg szexmunkások, de ilyen türelmi zónákat a gyakorlatban még nem jelöltek ki. Addig is, míg ezeknek a léte világossá válik, a nem védett településrészeken felkínálhatók szexuális szolgáltatások, csakhogy az önkormányzat kénye-kedve szerint dönthet bármikor arról, mely helyek számítanak épp védettnek.
A megoldás egyértelműen a legalizálás lenne. Szabályozott körülmények, megfelelő egészségügyi háttér biztosítása, valamint kiútprogramok teremtése révén biztonságos környezetet szeretnének a szexmunkások és a velük foglalkozó, őket segítő civilek is. A prostituáltak többsége egyszer szeretne felhagyni ezzel a tevékenységgel – állították a jelenlévők –, csak általában nem érzik magukban a megfelelő képességet, esetleg a bátorságot. Ebben lehet segíteni őket, persze csak akkor, ha lesz, aki figyel rájuk.
