Kiszorítanák Hadházyt az LMP-ből?
Hadházy Ákos

Kiszorítanák Hadházyt az LMP-ből?

  • narancs.hu
  • 2018. május 24.

Belpol

Két évig semmilyen tisztségért nem indulhat párton belül a volt társelnök.

Az LMP fegyelmi bizottsága úgy döntött, Hadházy Ákos semmilyen választott pártbeli tisztségért nem indulhat két évig – írja a hvg.hu. A lap értesüléseit Hadházy is megerősítette, és hozzátette, fellebbez a döntés ellen. „A határozat kommunista szellemisége miatt kértem, hogy súlyosbítsák négy évre a büntetésemet” – mondta a politikus, aki mindezek ellenére marad a pártban és a parlamentben, és folytatja azt a munkát, amit eddig is csinált.

Már a választások előtt etikai vizsgálat indult Hadházy ellen, mert a kampány idején a párt döntéshozói testületeinek határozatai ellenére egyeztetett az MSZP-vel.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.