Klubrádió-ügy: kizárták a másik két indulót a frekvenciápályázatból

  • narancs.hu
  • 2020. december 29.

Belpol

A Klubrádió maradt az egyedüli pályázó, őket csak hiánypótlásra szólították fel. 

A Klubrádió frekvenciájára pályázók közül kettőt formai hibák miatt kizárt az eljárásból a Médiatanács – írja a Népszava a testület hétfői közlése alapján. A Klubrádiót tovább engedték a pályázaton, a jelenleg is sugárzó adótól csak hiánypótlást kértek.

A hatóság szeptemberben kisebb hibákra hivatkozva úgy döntött, hogy nem februártól hosszabbítják meg a Klubrádió frekvenciahasználati szerződését, és pályázatot írtak ki a 92,9 MHz-re. 

Bár korábbi, a Médiatanáccsal szembeni, kártérítésért folytatott perüket elvesztették, Arató András, a Klubrádió elnöke a lapnak elmondta, megtámadták a frekvenciahasználati engedély meghosszabbítására vonatkozó kérelmük elutasítását, a keresetüket pedig már be is fogadta a bíróság.

Mindezek ellenére a frekvenciáért induló másik két pályázót a Médiatanács most kizárta a pályázatból, bár egyikük a Népszava szerint Fidesz-közelinek tűnik: az LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. alapítója, Biró Balázs a néhai Andy Vajna rádiótulajdonos kormánybiztos ügyvédje volt.

A másik kizárt induló a Közösségi Rádiózásért Egyesület, amely a Hit Gyülekezetéhez kötődik, az egyesület elnöke Németh S. Szilárd, a Németh Sándor tulajdonolta ATV vezérigazgatója, és a vezető lelkész fia. A Spirit FM-mel pályázó ifjabb Németh a Media1.hu-nak azt mondta, azért zárták ki őket, mert nem részletezték, hogy mit értenek "Zene" alatt (műsor címét, vagy konkrétan zenét), és hogy emiatt bírósághoz is akarnak fordulni, illetve egy másik frekvenciát is megpályáznak.

Biró Balázs, az LBK vezetője azt közölte, egyelőre vizsgálják a Médiatanács döntését. 

Erősödő felhőzet

„Újra pályázható lesz a Budapest 92,9 MHz frekvencia" - ezt a nem éppen figyelemfelkeltő címet adta szeptember 11-i közleményének a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A közlemény szövegéből kiderül, hogy a kizárólag a kormánypárt jelölte tagokból álló Médiatanács „ismételt jogsértésre" hivatkozva nem újította meg a Klubrádió 2021.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.