Kocsis Máté: Dúró Dórával semmi dolgom

  • narancs.hu
  • 2024. április 20.

Belpol

A Fidesz frakcióvezetője nem tervez feljelentést, miután Magyar Péter azt mondta: rendszeresen egyeztet Dúróval. 

„Dúró Dórával semmi dolgom, nem szoktunk egyeztetni. Ha jól emlékszem, nagyjából másfél éve szembejött a parlament egyik folyosóján, akkor annyit egyeztettem vele, hogy kezét csókolom. Előtte is legfeljebb csak ennyit” – ezt válaszolta Kocsis Máté, miután megkérdezte az ATV, hogy szokott-e egyeztetni a Mi Hazánkos Dúró Dórával. 

Magyar Péter állította azt pénteken, hogy Dúró Dóra heti rendszerességgel egyeztet Kocsis Mátéval, a Fidesz frakcióvezetőjével, és ezeken az egyeztetéseken például arról van szó, hogy milyen olyan javaslatokat nyújtson be a Mi Hazánk, amiket a Fidesz maga nem akar beterjeszteni. Magyar azt is kijelentette, hogy a Mi Hazánkból egyes képviselők rajta vannak a Fidesz fizetési listáján is. 

A Mi Hazánk Magyar kijelentésének hatására rágalmazásért feljelentést tesz. Kocsis azonban nem tervez ilyen állítást, ugyanis szerinte „nevetsége az állítás is, és az előadója is”. A Fidesz frakcióvezetője szerint azért sem, mert „egyik nap provokációi után jönnek a másik nap egyre agresszívabb hazugságai Magyar Pétertől, ami csak arra jó, hogy a dollármédia sokat foglalkozhasson vele”. 

„Ez az ő játéka, nem az ép elméjű embereké, és ennek kezeléséhez elsősorban nem bíróság kell szerintem, hanem egy másik intézmény”

– fogalmazott Kocsis Máté.

„Az elmúlt 20 évben talán háromszor vagy négyszer láttam, de említést érdemlően sosem beszéltünk egymással” – reagált Kocsis Máté arra a kérdésre, hogy mikor beszélt utoljára Magyar Péterrel. „A telefonszámát sem tudtam soha” – tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.