Konrád György: „Ha tükörbe nézne, látná, hogy lejárt az idő”

  • narancs.hu
  • 2017. április 8.

Belpol

Nem ő az első, aki a napokban felveti a kormányfő lemondását.

Az Egyenes beszéd tegnapi adásának egyik vendége Konrád György volt, az író pedig keményen nekiment Orbán rendszerének. Szerinte

egyre inkább érezni a náci beszéd bűzének a beáramlását,

s a miniszterelnök utóbbival próbálja megtartani a szavazóit. „Ha egy kicsit tükörbe nézne ez az ember, akkor látná ugyanazt, amit láttak már nagy politikusok is: hogy lejárt az idő” – mondta Orbánra utalva Konrád, aki szerint a kormányfő már nem tud újakat mondani, csupán újabb gyűlöletkampányokra futja. Konrád György úgy látja, ha ismét megválasztják Orbánt, egyre rosszabb lesz, mert valahogy kimanőverezi magát az Európai Unióból, ebben az esetben pedig „a hatalma nagyon meghosszabbodhat”.

Konrád néhány nappal ezelőtt levelet írt Orbánnak, amelyben a címzettet a rendszerváltás utáni időszak legkártékonyabb magyar politikusának nevezte, és azt írta:

„A legderekabb hazafias cselekedete az lenne, uram, ha lemondana az állásáról.”

Nem Konrád György az első, aki az elmúlt napokban arról beszél, hogy Orbán Viktornak le kellene mondania. Solymosi Frigyes kémikus, az első Orbán-kormány tudományos tanácsadó testületének tagja, aki tavaly a szervezet szervilizmusa miatt kilépett a Professzorok Batthyány Köréből (PBK), csütörtök este arról értekezett a Hír Tv Egyenesen című műsorában, hogy Orbán Viktor elfáradt, távoznia kell, és átadni az ország vezetését Navracsics Tibornak. Solymosi megemlítette, hogy ő már ezt korábban is felvetette Orbánnak.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.