Kormányhivatal: a gondozottak ápolása sem volt megfelelő a Pesti úti otthonban

  • narancs.hu
  • 2020. május 22.

Belpol

A Kamaraerdei úti idősotthon egyik emeletét pedig zár alá helyezték.

Közleményt adott ki Budapest Főváros Kormányhivatala, amelyben arról írtak, a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott Pesti Úti és a Kamaraerdei idősotthonban is további problémákat találtak.

Azt írták, az elmúlt napokban folytatott célzott helyszíni ellenőrzései és a bekért dokumentumok alapján újabb hiányosságokat állapítottak meg, nevezetesen azt, hogy a Pesti úton a gondozottak ápolása és gondozása sem megfelelő, a Kamaraerdei úton pedig komoly higiéniai problémák merültek fel.

A közlemény szerint a Pesti úton az intézmény engedélyezett és valós létszámához mérten is kevés az ápolók-gondozók száma, a 109-126 fős elvárt létszám helyett, csak 60 gondozó, ápoló dolgozik, "vagyis nem megfelelő a gondozottak ellátása, amely a járványügyi helyzetben különösen aggasztó, de azon kívül is elfogadhatatlan" - írták.

A Kamaraerdei úti otthonról azt írták, a hivatal a múlt héten elrendelte egyebek között a megfelelő fertőtlenítőszerek alkalmazását, a járvány idején elvárt fertőtlenítési protokoll betartását, az ápolók és dolgozók kézfertőtlenítéséhez szükséges megfelelő feltételek biztosítását, a dolgozók kézhigiénés oktatását, valamint a veszélyes hulladékok megfelelő kezelését is.

Az elmúlt napokban történt újabb megbetegedések miatt pedig május 20. és június 3. között járványügyi zárlat alá helyezik az A épület harmadik emeletét, ahol a legtöbb fertőzés történt. Ez azt jelenti, hogy az itt lakó 34 gondozott nem hagyhatja el az emeletet, egészségi állapotukat kötelesek fokozottan figyelemmel kísérni, és súlyos tünetek esetén kórházba szállításukat megrendelni.

A Pesti úti idős otthonban mostanáig 306 lakó, 26 dolgozó fertőződött és 45-en haltak meg. A Kamaraerdei úti idősotthonban 47 gondozott, 12 dolgozó lett eddig fertőzött és 5-en haltak meg.

 

A Pesti úti idősotthon igazgatója egyébként a hónap végétől a nyugdíjazását kérte.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.