Korrupció gyanújával vettek őrizetbe egy vezető beosztású minisztériumi tisztviselőt

  • narancs.hu
  • 2020. december 2.

Belpol

A házkutatásokat a járványügyi szabályok maradéktalan betartásával végezte az ügyészség.

Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt vettek őrizetbe egy vezető beosztású minisztériumi tisztségviselőt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerdán.

Keresztes Imre főügyész (nyitóképünkön középen) közleményében azt írta, a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség "hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntette" és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.

2020 nyarán egy vegyes gazdálkodási tevékenységet végző, állattenyésztéssel is foglalkozó vállalkozó pályázati úton igénybe vehető állami támogatással új mezőgazdasági vállalkozás beindítását tervezte. A megalapozott gyanú szerint a vállalkozó jogtalan előnyt ajánlott azért, hogy egy magas rangú minisztériumi tisztségviselő hivatali pozíciójából fakadó kapcsolatainak felhasználásával segítséget nyújtson a beruházáshoz szükséges pályázat sikeres elnyeréséhez és földterületek megszerzéséhez.

A vállalkozó a hivatali befolyás érvényesítésével elnyerni tervezett több száz millió forintos - vissza nem térítendő - támogatás miatt várhatóan sikeres cégből 5 százalékos tulajdonrészt ajánlott a minisztériumi tisztségviselőnek. A hivatalos személy az ajánlatot elfogadta, és az ígért tulajdonrészt az újonnan alapított mezőgazdasági vállalkozásban megszerezte - írta a főügyész.

Keresztes Imre tájékoztatása szerint a nyomozó ügyészség kedden összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre közel 60 ember részvételével. Az akció végrehajtásában a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködött.

A járványügyi szabályok maradéktalan betartásával több helyszínen végrehajtott motozások, kutatások és lefoglalások, majd az ezt követő tanúkutatások, tanú- és gyanúsítotti kihallgatások eredményre vezettek - írta a főügyész.

Keresztes Imre közlése szerint az ügyészség mindkét elkövetőt gyanúsítottként hallgatta ki, elrendelte őrizetüket, és indítványozza a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.