Kötelező program lett több esztergomi egyházi iskolában az eucharisztikus Ákos-koncert

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 9.

Belpol

Szervezett buszokkal viszik a diákokat.

Vallási hovatartozástól függetlenül kötelező iskolai programként kezelik több esztergomi, egyházi fenntartású gimnáziumban is a diákok részvételét az Eucharisztikus Világkongresszus budapesti programjain, köztük a pénteki Ákos-koncerten is – derítette ki az Átlátszó. 

A lap szerint a hozzájuk eljuttatott szülőknek szóló levélben az intézményvezető külön kiemeli, hogy a programokon "részt kell venni".

„Iskolánk egyházi jellege miatt, a megfogalmazott nevelési elveink alapján fontosnak érzem hangsúlyozni, hogy a fentebb felsorolt iskolai programok kötelezőek mindenki számára vallási-felekezeti hovatartozás nélkül. Az intézménybe jelentkezéssel vállalták a tanulók és a szülők is, hogy ezeket az értékeket elfogadják és támogatják” - az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium igazgatójának írását, amely az iskola honlapján is olvasható.

Míg a 11. és 12. osztályos diákoknak a pénteki budapesti Ákos-koncerten és a Forrás-pont előadáson kell részt venniük, addig a  a 9-10. évfolyamosoknak szombaton este a Kossuth-téri szentmisén, majd a fáklyás körmeneten; a 7-8. évfolyamos diákoknak pedig a NEK záró szentmiséjén. A diákokat szervezett buszokkal hozzák-viszik az eseményre.

Valkó Miklós igazgató azt is hozzáteszi a felhívásban: „iskolánk bekapcsolódik a nemzetközi eucharisztikus kongresszus programjaiba. Tanáraink és diákjaink között többen önkéntesként vesznek részt, kórusunk énekel a megnyitón”. 

Volt olyan szülő, aki az Átlátszóhoz eljuttatott egy az iskolától kapott levelet is, amely külön kitért arra, ez kötelező program. Bár a szülő az iskola nevét nem kívánta közölni, Valkó a lap telefonos megkeresésére elmondta, ő küldött hasonló tartalmú levelet a szülőknek, amelyben azt írta, hogy "ez egy iskolai program, és részt kell venni rajta", de hozzátette: a szülőknek lehetőségében áll kérvényt írni, ha el szeretnék kerülni a gyermek részvételét.

 

Egy másik esztergomi – tudtuk meg Szánthó Gellért, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium igazgatója a lap megkeresésére szintén elmondta, egyházi fenntartású iskolájukban két osztály, mindösszesen ötven diák számára szintén „kötelező osztályprogram” az Ákos-koncerten való részvétel. De az előző iskolához hasonlóan nemcsak a koncertre, hanem más programokra is vinniük kell a gyerekeket.

„Az egész iskolában minden osztálynak programja a vasárnapi szentmise. Most nem az iskolai szentmisén fognak résztvenni a diákok testületileg, hanem azon” – mondta az Átlátszónak az igazgató. Mivel az iskola bentlakásos, a programokon való résztvétel nem választható.

Nem ez az első hír, amely azt sugallja, hálóval kell összefogdosni a résztvevőket a sokmilliárdért megrendezett kongresszusra, ugyanis néhány napja a Vasárnap.hu keresztény portálon jelent meg - egy azóta már törölt! - véleménycikk arról, hogy kevés az érdeklődő a programokra.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”