A GMO-mentességi alapelv szakmaiatlan és megvalósíthatatlan, és nincs sok köze a környezetvédelemhez. A történelmi alkotmány egyik 800 esztendős törvényének története sem válthat ki sok érdeklődést, hacsak nem ugyanolyan kontár módon filmesítik majd meg, mint a pozsonyi csatát. Az oltáriszentségnek, azaz Jézus Krisztus szentmise alatti, borban és kenyérben történő jelenlétének hirdetése, az evangélium felragyogtatásának szándéka pedig ma nem középponti, meghatározó kérdés.
Közös bennük az is, hogy létük célja maximálisan Alaptörvény-kompatibilis, és így kormányzati támogatásra kiemelten érdemes. A gránitszilárdságú dokumentum hetedik, 2018-as módosítása óta pedig az is tudható, hogy „Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége”.
Árral szemben
Hívőként azokkal értek egyet, akik a felvilágosodás korában nem a kereszténység földi küldetésének elárulását, erőszakos háttérbe szorítását, vagy éppen minden bajok forrását látják, hanem éppen ellenkezőleg: ekkorra vált véglegesen nyilvánvalóvá, hogy a történelmi egyházak méltatlanná váltak egykori, isten adta zászlóvivő szerepükre. A mindenkori hatalommal, elnyomással és igazságtalanságokkal szemben betöltött társadalmi rendeltetésük úgy elhalványult, hogy azt már sok, százszor inkább világi mozgalmak, intézmények töltik be. Tamás Gáspár Miklós szavaival élve, az egyház többé nem a lélek pártja, hanem a testé. Konzervatív vagy libertárius alapokon elsősorban a nemiség és a nacionalizmus különféle kérdéseire fókuszál az üdvösség és a szellem dilemmái helyett.
A további és egyre hangsúlyosabb eljelentéktelenedés, a szereptévesztés és az önáltatás jól kiábrázolódnak abban a bő nyolc évtizedes időtávban, amely a két – az 1938. és a 2021. évi – budapesti eucharisztikus világkongresszus között eltelt.
Akkor az esemény az egész Horthy-korszak talán legnagyobb nemzetközi érdeklődést kiváltó rendezvénye volt. Ma ki merne ilyet állítani Európa-bajnokságok, vadászati kiállítások, Európa kulturális fővárosa címek, világszervezetek közgyűlései közepette, amikor havonta legalább egyszer, mint azt szeretnék sokan hinni, Magyarországon a világ szeme?
Annak idején, 1938-ban a magánszféra és a főváros is bőven adott bele a rendezvény költségvetésébe, és óriási összegek folytak be kereskedelmi célú eladásokból. Ma a rendezvény honlapján csupán kormányzati és állami szervek logói díszelegnek támogatóként, a tőlük kapott legalább 30 milliárd forintnyi összeg nélkül a kongresszus nem sok rendezvényt tudna színvonalasan megtartani.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
