10 ezer forintot ad Józsefváros a rászoruló oltakozóknak

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 9.

Belpol

Azoknak jár majd a támogatás, akik már beadatták, vagy év végéig beadatják maguknak a két oltást.

10 ezer forintos egészségvédelmi támogatást ad az önkormányzat azoknak a józsefvárosiaknak, akik már felvették, illetve idén december 31-ig felveszik a koronavírus elleni védőoltás mindkét adagját (a Janssen oltás esetében egyet), és a családjukban az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum 250 százalékát, ami 71 ezer 250 forint – közölte a józsefvárosi önkormányzat.

A támogatásról a csütörtöki rendkívüli ülésen rendeletet alkottak.

A támogatást kérvényezni kell, formanyomtatványon, a kitöltött dokumentumot a családtámogatási irodán lehet benyújtani személyesen, ennek határideje: 2022. január 15.  A 10 ezer forint odaítélésének további feltétele, hogy a kérvényező családjában minden nagykorú személynek oltással kell rendelkeznie – vagy olyan orvosi igazolással, hogy nem oltható be –, és az oltásról szóló igazolást be kell mutatni az igényléskor, valamennyi családtagét és a kérelmezőét is egy időben. 

A józsefvárosi önkormányzat azt is elhatározta, hogy akik e rendelet hatályba lépése, tehát szeptember 9-e után veszik föl a védettség eléréséhez szükséges oltásokat, kérvényezik a 10 ezer forintos támogatást, és jogosultak is rá, azok között öt ember számára bruttó 150 ezer forintot sorsolnak ki 2022 elején. 

Az önkormányzat közleménye szerint „közismert, hogy a járvány megfékezésének leghatékonyabb eszköze az oltás. Miközben területi adatok korlátozottan állnak rendelkezésre, szintén tudott, hogy helyi szinten az oltottság – és annak hiánya – szoros összefüggésben áll a szegénységgel.”  A támogatással szeretnék arra ösztönözni az embereket, hogy oltassák be magukat, és „annak érdekében, hogy az előny ne járjon hátrányos megkülönböztetéssel, a támogatás attól függetlenül jár, hogy a COVID-oltás felvétele a rendelet elfogadását követően vagy azt megelőzően történik”. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.