Kötelezővé teszik az oltást az Országgyűlés dolgozóinak

  • narancs.hu
  • 2021. november 10.

Belpol

December 31-ig oltathatják be magukat az alkalmazottak, a képviselőkre nem vonatkozik a kötelezettség. 

Kötelezővé teszi a koronavírus elleni védőoltást az Országgyűlés a paramenti képviselőknek és a hivatali alkalmazottaknak. Ezt Such György, az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója közölte körlevélben, amit az Azonnali idézett.

Frissítés: Az Országgyűlés sajtófőnöke tisztázta, hogy a rendelkezés a képviselőkre nem vonatkozik, csak az egyéb alkalmazottakra.

A hivatal dolgozói december 31-ig vehetik fel az első dózist, ellenkező esetben fizetés nélküli szabadságra küldik őket. Csak az mentesülhet a szabály alól, aki egészségügyi okokból nem kaphat oltást, és ezt orovosi szakvéleménnyel igazolja.

Bár a képviselőkre nem vonatkozik az intézkedés, nagy fennakadást amúgy sem okozott volna a munkájukban. Ezidáig egyetlen képviselő sem jelentette be nyilvánosan, hogy nem kéri az oltást, viszont nagyon sokan számoltak be arról, hogy már megkapták.

Az egyetlen oltásszkeptikus párt, a Mi Hazánk két képviselője, Dúró Dóra és Apáti István még tavasszal felvette az első dózist a 24.hu összeállítása szerint. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.