Kovács Zoltán FAKE NEWS-ból oktatja Trumpékat CEU-ügyben

  • narancs.hu
  • 2017. április 1.

Belpol

A kormányszóvivő maga is a "Soros-egyetemen" diplomázott.

„Magyarország kormánya meglepetten tapasztalja, hogy az Egyesült Államok Külügyminisztériuma ténybeli tévedéseken alapuló sajtóközleményt tett közzé” – reagált tegnap este Kovács Zoltán kormányszóvivő a Trump-adminisztráció korábbi, a CEU mellett kiálló nyilatkozatára.

Kovács a trumpi stílushoz igazodva természetesen nem tér ki rá, hogy melyek volnának ezek a ténybeli tévedések. A közlemény így folytatódik: „Magyarország szuverén ország, amely külkapcsolatait a kölcsönös tisztelet, a jószándék és a megegyezésre törekvés jegyében alakítja. Magyarországon szándékaink szerint csak olyan, nem európai uniós államhoz tartozó egyetemek működhetnek, amelyekről Magyarország államközi szerződést kötött az érintett állammal. Ennek megfelelően Magyarország kormánya készen áll arra, hogy tárgyalásokat folytasson az Egyesült Államok kormányával Soros György Magyarországon működő egyeteméről.”

Michael Ignatieff, a CEU rektora vasárnap az USA-ban tárgyal az ügyben, tegnap este Baló György műsorában azt mondta, Donald Trump elnökhöz is megpróbál majd bejutni, de nem biztos, hogy sikerül. Ignatieff mellesleg megerősítette, hogy a magyar kormány közleményével ellentétben államközi egyezményt nem Trumppal és a szövetségi kormánnyal, hanem New York állammal tudna kötni Magyarország a CEU ügyében.

Kovács Zoltán életrajza szerint 1993-ban MA, 2002-ben PhD diplomát szerzett a CEU-n Ennek ellenére úgy nyilatkozott, helyesli a lex CEU-t, mert „senki nem állhat a törvények felett, azokat és a vonatkozó szabályokat mindenkinek be kell tartania.”

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.