Kövér a parlamenti normákat félti az ellenzéktől, pedig ő majdnem elsírta magát, amikor képviselő lett

  • 2022. május 8.

Belpol

A fideszes házelnök szerint bolhacirkusz folyik a Ház falai közt.

A parlamentáris normák lepusztulásával kell szembesülnünk, az új politikai generáció már az írott szabályokat sem kívánja betartani - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A házelnök úgy emlékezett vissza:

1990-ben, amikor először lett országgyűlési képviselő, a meghatottságtól, megrendültségtől majdnem elsírta magát az alakuló ülésen, és nagyon sokan voltak még így.

Mint mondta, a 2010-et követő időszak azonban már azt mutatta, hogy "egy más politikai generáció másfajta hozzáállással lép be a Ház kapuján, tehát nem érzi azt az erkölcsi felelősséget, nem érzi azt a méltóságot, amit a falak önmagukban sugároznak".

Megjegyezte: ennek az újfajta hozzáállásnak a mostani alakuló ülésen is voltak jelei, és példaként a frakciók egy részének kivonulását, vagy a Momentum frakció által eljátszott "méltatlan bolhacirkuszt" említette, hogy részt vesznek-e az alakuló ülésen vagy sem.

Azt hiszem, ezek a fiatalemberek nincsenek is igazán tudatában annak, hogy mit jelent az, hogy az emberek egy része őket bízta meg a képviseletükkel, hogy abba a Házba egyáltalán beléphetnek, és parlamenti képviselők lehetnek

- mondta Kövér.

Arra a felvetésre, hogy az ellenzék szerint szigorúan lép fel házelnökként az ellenzéki képviselőkkel szemben, Kövér László azt mondta: bár néha ők is "kreatívan értelmezték" a rendelkezésükre álló házszabályi lehetőségeket, bizonyos határokat soha nem léptek át.

"Lehet, hogy volt olyan gesztusunk, talán személy szerint nekem is (...), amit ma már nem vállalnék büszkén (...), de azért soha nem vontuk kétségbe a parlamentarizmus szabályainak az érvényességét" - szögezte le. Hozzátette, az, hogy erőszakkal próbálták volna megakadályozni a törvényhozás normális menetét, "az nemhogy nem fordult elő, hanem a fejünkben sem fordult meg soha", mint ahogyan soha nem minősítették tiszteletlenül vagy "mocskosszájúan" politikai ellenfeleiket.

Ehhez képest, ami 2010 után történt, az minden korábbi elképzelést felülírt: egy olyan politikai generáció lépett be a Parlament kapuján 2010-ben, ami nemhogy az addig többé-kevésbé mindenki által betartott íratlan szabályokat rúgta fel, hanem ezen túlmenően már az írott szabályokat sem kívánta betartani

- tette hozzá.

Kiemelte: a fiatal generációtól indult, de a teljes ellenzéket "megfertőzte" az a gondolat, hogy ha megnyerik a választást, akkor nem kell kétharmados többség ahhoz, hogy "kukába dobják az alaptörvényt", mert azt meg lehet tenni feles törvénnyel is. Sőt - sorolta - volt olyan vélemény is, hogy majd Brüsszelben megíratják az új alternatív alkotmány szövegét, és "kvázi egy népszavazással, mindenfajta törvényhozási procedúra nélkül elfogadtatják", egyesek pedig arra vártak, hogy az utcán tüntető tömegek forradalma fogja az alkotmánycserét kikényszeríteni.

"Több évtizedes, vagy több évszázados parlamentáris normák lepusztulásával vagyunk kénytelenek szembesülni. Nem az a kérdés, hogy én szigorú vagyok-e vagy sem, hanem az a kérdés, hogy ezek az emberek meg ezek a gondolatok hogy kerülnek egyáltalán a Parlament falain belülre" - fogalmazott.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.