Közpénzből fizette be a 18. kerületi önkormányzat a DK-s polgármestert az ATV műsoraiba

  • narancs.hu
  • 2023. január 23.

Belpol

Szaniszló Sándor a legtöbbet szereplő kerületi polgármester volt tavaly a csatornánál.

Szerződéssel tudja igazolja Budapest 18. kerületi önkormányzata, hogy közpénzből fizették be Szaniszló Sándor DK-s polgármestert az ATV több műsorába – írja a 24.hu közérdekű adatigényléssel megszerzett iratok alapján. Mindezt a csatorna tagadja.

A lap szerint Szaniszló – aki egyébként a legtöbbet szereplő kerületi polgármester lett az ATV-nél tavaly – vezette 18. kerületi önkormányzat korábban egy 3,5 és egy 4,5 millió forintos megállapodást kötött az ATV-vel, amely szerint a képviselő a Start című műsorban egyszer, A nap híre adásaiban négyszer, az Egyenes Beszédben pedig nyolcszor szerepelt. Utóbbi a legnézettebb politikai vitaműsor, kampányidőszakban akár 300 ezren is nézhetik.

Az etikai problematika mellett, miszerint pártatlannak nevezhető-e az a televízió, amely műsoraiba politikusok bevásárolhatják magukat, jogi buktatói is lehetnek az esetnek, hisz' a médiatörvény szerint az olyan műsorokban, mint az Egyenes Beszéd, fel kellene tüntetni, ha valaki anyagilag támogatta az adást.

Az ATV a 24.hu megkeresésére cáfolta, hogy Szaniszló pénzért szerepelt volna az Egyenes Beszédben. Közlésük szerint "a szerkesztők saját döntésük és kizárólag szakmai szempontok alapján hívták a műsorba szerepelni".

Korábban több ellenzéki politikusról, Horváth Csaba zuglói, Déri Tibor újpesti és Kiss László óbudai polgármesterről is kiderült már, hogy önkormányzati szerződésük van az ATV-vel. De a kormányoldalról is született hasonló megállapodás: Karsay Ferenc, Budafok fideszes polgármestere például éveken át fizetett, hogy szerepelhessen a csatorna Start Plusz című műsorában, amelyben megjelenhetnek fizetett interjúk is.

A 24.hu-nak egy korábban megszólaló szakember azt mondta, általános probléma, hogy nincs elég alaposan szabályozva, hogyan lehet – és nem lehet – közpénzt elkölteni a médiában, igaz, az átláthatóbbá tétel nem is áll senki érdekében a választókon és a közpénzt fizetőkön kívül.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.