Közvélemény-kutatással mérnék fel Gulyás Mártonék a Közös Ország Mozgalommal, hol, ki számít a legesélyesebb ellenzéki jelöltnek

  • narancs.hu
  • 2017. november 18.

Belpol

Gulyás Márton: „Nem igaz, hogy a Fidesz fogja behúzni 2018-ban az országot. Narancs-videó!

A Gödör Klubban gyűltek össze a Közös Ország Mozgalom kezdeményezésére ellenzéki pártok, hogy átbeszéljék, hogyan is fussanak neki a jövő évi választásoknak. A sokféle beszéd mellett Gulyás Márton bejelentése volt igazán hangsúlyos.

Három közvélemény-kutató, a Medián, a Tárki és a Závecz részvételével egy konzorciumon keresztül ugyanis közösségi finanszírozási kampány keretében január végén, február elején megmérné a Közös Ország Mozgalom, hogy az adott választókörzetekben ki számít helyben a legesélyesebb ellenzéki jelöltnek.

A 444.hu beszámolója szerint terv reprezentatív, ezer fő személyes megkérdezésére alapuló kutatás lenne ideális esetben, mind a 106 választókörzetben. Gulyás a szombati rendezvényen Magyarország történetének legnagyobb közösségi finanszírozási kampányának nevezte a projektet. Ami meglehetősen drága is: körzetenként kétmillió forint a költsége egy ilyen kutatásnak, ezért a megmért körzetek száma a befolyt összegtől függne. Ha nem jön össze elég pénz mind a 106 körzetre, akkor a billegő, bizonytalanabb körzetekre helyeznék Gulyásék a fókuszt. Gulyás Márton elmondása szerint azt látni, hogy az ellenzéki pártok jelenleg nem akarnak vagy nem tudnak szorosabb szövetségi politikát folytatni, hiába van erre erős társadalmi igény. A körzetenkénti közvélemény-kutatások szerinte abban segíthetnének, hogy a 106 körzetben mindennek ellenére is javuljon a koordináció lehetősége.

A választási jelöltállítás határideje február 16., azaz a január végi mérések egy utolsó visszajelzést adhatnának, melyik szóban forgó ellenzéki jelölt a leginkább kedvelt, legelfogadottabb az adott körzetben. A kutatásban, most úgy néz ki, mérnék a Jobbik és a Momentum jelöltjeit is, az viszont még kérdés, hogy hol húznák meg a határt az ismeretlen pártok és a független jelöltek esetében, hisz’ nyilván több tucat névvel nincs sok értelme egy ilyen közvélemény-kutatásnak.

A Közös Ország Mozgalom a hazai pártok mellett a külföldön élő szavazókat is próbálná megszólítani, mivel 2014-ben csak a nyugat-európai országokban élő magyarok töredéke, 25 ezer ember szavazott. A terv az, hogy a választás idejére a helyi közösségekkel együttműködve különféle programokat, koncerteket szerveznének az adott országban élő magyaroknak – hátha ösztönzőleg hat.

A problémát ugyanis az jelenti, hogy míg a határon túli területeken élő magyarok szavazhatnak levélben, a nyugati országokban élő magyar állampolgárok nem, ők csak a helyi külképviseleten tehetik ezt meg, ami sokszor több száz kilométerre van az otthonuktól. Ezért felmerült az is, hogy közösségi gyűjtés útján buszokat béreljenek majd pár országban az ilyen helyzetben lévő szavazóknak, illetve hogy segítsék összekötni az autóval szavazni induló választókat a többi, ugyanott élő magyar szavazóval, hogy együtt utazzanak el a konzulátusokhoz.

Földes Máté videó-összefoglalóját az eseményről itt tekinthetik meg:

Gulyás Márton: „Nem igaz, hogy a Fidesz fogja behúzni 2018-ban az országot."

Választási nagygyűlést tartott a Közös Ország Mozgalom. Bemutatkozott a Változást és Igazságot 2018-ban című kampányuk részeként létrehozott Civil platform, majd a meghívott pártok képviselői reagáltak a civil követelésekre. Gulyás Mártont, a mozgalom alapítóját kérdeztük az ellenzéki pártokról és a Közös Ország Mozgalom legújabb kezdeményezéséről.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.