Kulturális hírek

  • 1998. október 29.

Belpol

MaNcs, X. évf.
44. szám, 1998. október 29.

Gyász 83 éves korában elhunyt Frank Yankovic tangóharmonikás, akit Amerikában a polka királyaként tiszteltek. Szlovén bevándorlók gyermekeként született, első lemezeit 1938-ban készítette, 1986-ban, a polkazenészek közül elsőként, Grammy-díjat kapott.

Aida: újra Egyiptomban Tizenegy évi szünet után ismét előadták Egyiptomban Verdi Aidáját. A kivilágított piramisokkal a háttérben, nemzetközi szereplőgárda által celebrált, egy héten át tartó, 15 millió egyiptomi fontba került sorozat fő célja az volt, hogy visszacsábítsa a turistákat Egyiptomba, mert az ország idegenforgalma alaposan megsínylette a tavalyi luxori merényletet, amelyben 58 turista vesztette életét.

Aláíró csehek Az Õszi Fesztivál Bohemia Budapesten című rendezvényeinek sorában az Írók Boltjában dedikálta a Kalligram gondozásában megjelent új kötetét Jirí Menzel (Hát, nem tudom... II.), Ludvik Vaculik (Cseh álmoskönyv) és Jáchym Topol (Húgom). A szlovákiai kiadó erre az időpontra időzette Jozef Skvorecky (Az emberi lélek mérnöke) és Petr Rákos (Korvina, avagy a hollók könyve) új könyvének megjelentetését is.

Santana Sokadik itteni fellépésén jutott túl a Budapest Sportcsarnokban, sikerrel, Carlos Santana.

Nitsch A Ludwig Múzeumban beszélt munkáiról, elsősorban hatnapos nyári orgia-misztérium-színházáról (MaNcs, augusztus 20.) Hermann Nitsch osztrák képzőművész, levetítették Hannes Rossacher és Rudi Dolezal róla készített art-klipjét, s ez alkalomból Nitsch-különszámmal jelentkezett a Balkon kortárs művészeti folyóirat.

Irodalmi és kulináris élvezetek Irodalomról és gasztronómiáról szól a pécsi Szépliteratúrai Ajándék című folyóirat gasztronómiai kiállítással egybekötött estje október 29-én a Műcsarnokban. Másnap ugyanitt az ezredvégi színházról, a fiatal magyar képzőművészetről lesz szó a József Attila Kör estjén, filmnovella-felolvasás és rapkoncert kíséretében.

Corpus Christi Vallásos tiltakozók, illetve a véleménynyilvánítás jogának védelmezői gyülekeztek a New York-i Manhattan Theatre Club előtt a magát meleg katolikusnak valló, Tony-díjas Terrence McNally Corpus Christi című drámája premierjén, mely egy krisztusi figuráról szól, aki homoszexuális viszonyt folytat tanítványaival. Mivel már májusban, a darab műsorra tűzésének hírekor több fenyegetés érte a színházat, a bemutató közönsége fémdetektoros kapun keresztül léphetett csak be az épületbe.

Díj, díj "Elbeszélő és drámai műveinek sokszólamú merészségéért" Elfriede Jelinek osztrák írónő vehette át Darmstadtban az egyik legjelentősebb német irodalmi elismerést, a Büchner-díjat. Jelinek művészetét Nagel Iván, a Salzburgi Ünnepi Játékok intendása méltatta.

De Geruchten (A bíróság) című regényéért a belga Hugo Claus, illetve Günter Gras Egy széles mező című regényének fordítója, a spanyol Miguel Saenz veheti át november 11-én Stockholmban az Európai Unió 20 ezer ECU-t érő idei Aristeion-díját.

Bezárt Peking legrégibb operaháza Több mint 200 évi működés után bezárt Peking legrégibb hagyományos operaháza, a Zheng Yi Ci, mivel egy bírósági döntés értelmében régi tulajdonosa át kell hogy adja az 1994-ben restaurált, kétemeletes faépület tulajdonjogát a városi oktatásügyi hatóságnak, amely kulturális központ kialakítását tervezi ugyanitt, gyermekek számára.

Cyberia

Meghalt az internet (egyik) atyja 55 éves korában elhunyt Jonathan Postel: 30 évvel ezelőtt azok egyike volt, akik dolgozni kezdtek azon, miként lehetne összekapcsolni egymástól távol lévő számítógépeket, s nagy szerepet játszott abban, hogy a számítógépes hálózat azzá fejlődött, amivé. Halála előtt néhány héttel egy új internetes címrendszer tervezetét juttatta el a Clinton-adminisztrációnak.

Cyber ´56 Az 1956-os forradalomról szóló információk özönét helyezte el a Sulinet hálózatán az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete Közalapítvány. A virtuális tankönyv a www.rev.hu címen található.

Webterminál a fülkében Jelenleg még csak prototípus létezik, de a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ szeretne hamarosan a város különböző pontjain - forgalmas tereken, mozikban és múzeumokban - elhelyezni olyan webterminálokat, mint amelyet a múlt héten mutattak be. Az Internetto beszámolója szerint a terminál teljes körű internet-hozzáférést biztosít, levelezni is lehet vele, erős fémháza jóvoltából felkészítették az utcai vandalizmus ellen, LCD kijelzője elé kalapácsütést álló üveget helyeztek, beépített egerének ipari savak sem ártanak. Lelke egy üzembiztos és távolról is menedzselhető, Microsoft-alapú, saját fejlesztésű szoftver, a terminál hálózati kapcsolatát nagy sávszélességű ADSL vonal adja. A C3 tárgyalásokat folytat a Matávval a terminálok kihelyezéséről és telefonkártyával való üzemeléséről.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.