Labdarúgó játékvezetői minősítését említette diplomaként az esztergomi fideszes jelölt

  • narancs.hu
  • 2022. február 6.

Belpol

Erős Gábor szerint az ellenzék csak botrányokat kreál. 

„Választási kampány van. Az ellenzék számára létérdek, hogy botrányokat kreáljanak még ott is, ahol semmiféle botrány nincsen. Nincs ez másképp az én körzetemben sem” – írta Erős Gábor a Facebookon

A Szabad Európa írta meg a héten, hogy az esztergomi alpolgármester indul a vesztegetési ügybe keveredett Völner Pál helyett Komárom-Esztergom megye 2. számú egyéni választókerületében. Ugyanakkor Erős cége felkerült 2018-ban a feketén foglalkoztatók NAV-os litájára, illetve 2014-ben még a szakterületén „diplomát szerző szakemberként” írta le magát, de ez a rész azóta eltűnt az életrajzából

Erős a közösségi oldalán reagált a hírekre. A diploma-kérdésről azt írta, „a labdarúgó játékvezetői minősítést az MLSZ Felnőttképzési Intézete diploma kiállításával igazolja. A labdarúgó játékvezetői diplomám sorszáma: 473, melyet Kecskeméten bocsátottak ki 2006. július 13-án.

Soha, sehol nem állítottam magamról, hogy a diplomámat egyetemi/főiskolai képzés keretein belül szereztem”. 

A be nem jelentett alkalmazottról pedig azt írta, „2018 őszén a könyvelő mulasztásából vállalkozásom egy munkavállalója késve lett bejelentve. A könyvelő a felelősségét elismerte, a kirótt bírságot a biztosítója rendezte”. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.