Lázár János szerint nem lesznek 500 méteres felhőkarcolók

  • narancs.hu
  • 2025. január 20.

Belpol

Bár a tervek grandiózusak még a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint is, a Mini-Dubaj fejlesztése során csak olyan magas házak épülnek, amit megenged a jogszabály. 

A napokban írta alá a magyar kormány az Eagle Hill konszernnel a megállapodást, amelynek révén megkezdődhet a Mini-Dubaj nével elhíresült beruházás Rákosrendezőn. A volt MÁV-területet rekultiváció nélkül veszi át a vevő, mert a MÁV-ért is felelő Lázár János szerint inkább azt kellene kitakarítani, ami továbbra is a vasúttársaságé. Vagyis az állomásépületeket, kocsikat, egyéb infrasturktúrát.

A Nemzetgazdasági Minisztérium „soha nem látott fejlesztéssel” újulhat meg Rákosrendező és környéke, amiben biztosak is lehetünk, hiszen az Eagle Hills tulajdonosa, Mohamed Alabbar egy másik fővárosban már megmutatta, mit tud. Ő áll a Belgrade Waterfront gigafejlesztés mögött is. A nemzetgazdasági tárca szerint akár 250-500 méter magas épületek is kinőhetnek a földből.

Ezt egyelőre cáfolja Lázár János, legalább a Telex kérdésére az Építési és Közlekedési Minisztérium azt mondta, 

ragaszkodnak a magyar építészetről szóló (2023. évi C. törvény) vonatkozó szabályainak betartásához, amelyek tiltják 500 méteres épületek megépítését.

Nem támogatjuk 500 méteres magasházak, felhőkarcolók építését, írták. A hatályos szabályozás szerint legfeljebb 90 méter magas épület húzható fel Budapesten. Hogy mit szól ehhez a beruházó vagy a nemzetgazdasági tárca, majd meglátjuk. 

Mindenesetre az aláírást követően Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője egyaránt elmarasztalólag szólt a beruházásról. Karácsony egyenesen hazaárulásnak nevezte, Vitézy ennél kicsit józanabban annyit írt a Facebookon, hogy „Budapest végkiárusítását felpörgette a kormány: Rákosrendező eladva, következnek a pályaudvarok és a fejlesztési területeik.” Utalva arra, hogy a pályaudvarokat 99 évre hajlandó lenne befektetőknek átadni a kormány.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.