Karácsony, Vitézy és Balogh is elítéli a Rákosrendező eladását

  • narancs.hu
  • 2025. január 20.

Belpol

A Tisza Párt Lázár Jánostól vár magyarázatot. 

„Minden esély meglenne arra, hogy új lakóövezeteket alakítsunk ki a városban úgy, hogy azok nem növelnék a zsúfoltságot. Politikai akarat kell hozzá, és az, hogy a közérdeket akarjuk szolgálni, ne a magánérdeket kiszolgálni. Ezt Budapest tudja, már csak a kormánynak kellene rájönnie. Ennek a kormánynak, vagy a következőnek” – írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon arra a hírre reagálva, hogy a kormány aláírta a Mini-Dubajként elhíresült beruházás helyszínéül kiszemelt terület adásvételi szerződését.

Karácsony szerint „ez nettó hazaárulás”, a kormány most kiárusította Budapest egyik aranytartalékát egy arab befektetőnek. Szerinte luxuslakások,

felhőkarcolók helyett megfizethető árú lakásokat kellene ott építeni,

és zöldítésre lenne szükség, „pont úgy, ahogy a dubaji milliárdosok érkezése előtt ez a kormány is tervezte. Mi ragaszkodunk a Parkváros koncepcióhoz” – írta Karácsony.

Vitézy is aranytartaléknak nevezi Rákosrendezőt, amely közérdekű előírás és városfejlesztési garancia nélkül kerül magánkézbe. A Podmaniczky Mozgalom budapesti frakciójának vezetője azt írja, az ügylettel a kormány felpörgette Budapest végkiárusítását. 

„Verseny nincs, a vételár nem ismert, kármentesítés és takarítás Lázár János sokszori ígérete ellenére végül eddig nem volt. De ami ennél is nagyobb baj: a beruházó azt épít a területre, amit akar, hisz

a Parlament által elfogadott törvény egyből nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá is nyilvánította a területet.

Gyakorlatilag egy fél kerület mostantól egy másik ország irányítása és felügyelete alatt áll Budapesten - ennyit a sokat emlegetett szuverenitásról. Volt rá ígéret, hogy se nemzetközi megállapodás, végképp értékesítés nem lesz, amíg a tervek nem ismertek és az önkormányzatokkal a szükséges egyeztetések nem történtek meg. Természetesen Lázár János ebben sem mondott igazat” – utal régi vitapartnerére a fővárosi politikus.

A Tisza Párt fővárosi önkormányzati képviselője, Balogh Balázs is Lázár János építési és közlekedési minisztert említi, magyarázatot vár tőle az ügylettel kapcsolatban: „valóban luxuslakásokra, még több irodaházra és Európa legmagasabb épületének megépítésére van szükség, amikor a budapesti lakhatási válság súlyosabb, mint valaha?” 

A Telex emlékeztet, hogy a mini-, majd maxi-Dubajnak nevezett, most hivatalosan Grand Budapest név alatt futó XIII. kerületi terv egy új városnegyed felépítéséről a kerületi önkormányzatoknak sem tetszett. A terület kiürítése már elkezdődött, a MÁV zuglói szolgálati lakásaiból 30 napon belül ki kellett költözni.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.