Belpol
Az egyházvezetés tudott a lépéseikről - írja a pünkösdi egyház előzetesben lévő misszióvezetője
Gondolatkör
„Orbán Viktor is hasonlóan gondolkodik” – hozta fel mentségként múlt csütörtöki tárgyalásán egy erőszakos bűnöző. Azért állították bíróság elé, mert kilenccentiméteres pengehosszúságú késével rátámadt két nőre a villamoson, akik kézen fogva utaztak.
Ellenségek
„Ezt szerintem nem kudarc meg siker dimenziójában kell értékelni, mi sosem ezt tettük. A kamara megszüntetése nem volt cél, úgyhogy ilyen szempontból ez abszolút indifferens” – így kommentálta Takács Péter, a rendőrminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az ATV-nek azt a hétfői hírt, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) vezetése szerint 33 ezer fő, vagyis az aktív orvosok több mint háromnegyede jelezte, hogy továbbra is fenntartja a tagságát.
Aranycsinálók
Bár a Nemzeti Nyomozó Iroda már 2016-ban kimondta a bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúját a 16 milliárdos Öveges-programhoz kapcsolódó projekteknél, végül csupán egyetlen, 180 milliós visszaélés került a bíróság elé.
„Felsőfokú szakmunkásokat képeznek majd”
Miközben mindenhol tiltakoznak az akkumulátorgyárak létesítése miatt, a cégek és a műszaki egyetemek szakirányú képzéseket dolgoznak ki és hirdetnek meg. Hiába ellenzik sokan a kormány és a főként ázsiai hátterű vállalatok törekvéseit, a gyárakkal párhuzamosan kiépül a termelés hátországa.
Álszakértői szervezet a Fidesz médiauniverzumában – mit csinál a Transzparens Újságírásért Alapítvány?
Legkorábban szombaton érkezhetnek haza a Wizz Air Madeirán rekedt magyarországi utasai
Kedden indultak volna vissza Budapestre.
Újabb fél évvel hosszabbítaná meg a veszélyhelyzetet a kormány
Semjén Zsolt törvényjavaslata szerint „biztosítania kell a hatékony, gyors nemzeti válaszok kialakításának lehetőségét.”
Nem kerülheti meg a 300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot a Ryanair
A Fővárosi Ítélőtábla is elutasította a légitársaság azonnali jogvédelem iránti kérelmét.
Leváltották a Lázár János minisztériuma alá tartozó Műtárgyfelügyeleti Hatóság vezetőjét
Az intézményvezetők szerint a levegőben van a műtárgyvédelem átalakítása.
Rákay Philip földjénél akciózott a DK
Az állítólagos akkumulátorbontó ellen tiltakozott az alpolgármester és az árnyékkormánybiztos.