Álszakértői szervezet a Fidesz médiauniverzumában

Médiavamzerek

Belpol

Tudatos médiafogyasztás, álhírekkel folytatott harc, az újságírás erodálódásának megállítása: csupa jól hangzó jelszó. Éppen ezeket sorolja fel a céljai közt a 2019-ben alapított Transzparens Újságírásért Alapítvány is.

A közpénzmédia különféle részei lelkesen hivatkoznak is a Transzparens Újságírásért Alapítvány (TÚA) alkalmazottaira szakértőként, amikor a maradék független sajtóról kell bizonyítani, hogy az valójában Soros György, a CIA, a háttérhatalom stb. céljait szolgálja. De a TÚA rendezi rendszeresen azokat az újságírói vitákat is, amelyeken egy „balos” és egy kormánypárti médiamunkás ütköztet érveket azt a látszatot keltve, mintha mondjuk a 444 és a Pesti Srácok ugyanannak az éremnek lenne a két oldala.

Faji tisztaság Franciaországból

A Transzparens Újságírásért Alapítvány első ránézésre a relativizálás ellenére sem tűnik különösebben károsnak: a Facebookon külön foglalkoznak a kattintásvadász címekkel, sajtóhírekkel, használják a szörnyen tudományosnak hangzó médiamonitoring szót is, ráadásul külön kiemelik, hogy a francia Observatoire du journalisme a társszervezetük. Csak hát a hivatkozott szervezetet 2012-ben alapította Jean-Yves Le Gallou, a 2021-ig a Le Pen család által irányított, a szélsőjobbról indult Nemzeti Front egykori EP-képviselője, aki már az 1990-es években is gyakran járt bíróságra rasszistának tűnő kijelentések miatt – bár a vádak alól rendre fölmentették. Alapító még Claude Chollet, akit a szintén szélsőjobboldali Identitás és Demokrácia európai parlamenti frakció vezetőihez fűz közeli viszony. A szélsőjobboldal alatt most nem a Kelet-Európában megszokott kopasz szkinhedet érdemes érteni, hanem azt a szintén francia Renaud Camus által képviselt irányvonalat, amely szereti egy jó flaska bor mellett intellektuális köntösbe csomagolni, miért kellene sürgősen megtisztítani Európát az ideálistól eltérő bőrszínű emberektől.

A nem teljesen nyilvános összetételű és létszámú tagságban feltűnnek még a Nouvelle Droite (Új Jobboldal) mozgalommal kapcsolatban álló figurák is, ők a nacionalizmustól mentes, faji alapon gondolkodó szélsőjobbosok, akik egyébként a judeokeresztény hagyományokat épp úgy elutasítják, mint az Egyesült Államokat vagy a kapitalizmust. A francia szervezetet gyakran bírálják, amiért az újságírói portrékat eleve úgy írják meg, hogy az általuk baloldalinak vélt újságíróknak inkább a nemi vonzalmával vagy a származásával foglalkozzanak, mintsem a tényleges szakmai pályafutásával. A szervezet extra támogatásért cserébe Soros Györgyről kínál exkluzív dossziét, ami talán érthetővé teszi, hol találkozik a francia neofasizmus a fiatal magyar fideszes „szakemberek” világával.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.