Álszakértői szervezet a Fidesz médiauniverzumában

Médiavamzerek

Belpol

Tudatos médiafogyasztás, álhírekkel folytatott harc, az újságírás erodálódásának megállítása: csupa jól hangzó jelszó. Éppen ezeket sorolja fel a céljai közt a 2019-ben alapított Transzparens Újságírásért Alapítvány is.

A közpénzmédia különféle részei lelkesen hivatkoznak is a Transzparens Újságírásért Alapítvány (TÚA) alkalmazottaira szakértőként, amikor a maradék független sajtóról kell bizonyítani, hogy az valójában Soros György, a CIA, a háttérhatalom stb. céljait szolgálja. De a TÚA rendezi rendszeresen azokat az újságírói vitákat is, amelyeken egy „balos” és egy kormánypárti médiamunkás ütköztet érveket azt a látszatot keltve, mintha mondjuk a 444 és a Pesti Srácok ugyanannak az éremnek lenne a két oldala.

Faji tisztaság Franciaországból

A Transzparens Újságírásért Alapítvány első ránézésre a relativizálás ellenére sem tűnik különösebben károsnak: a Facebookon külön foglalkoznak a kattintásvadász címekkel, sajtóhírekkel, használják a szörnyen tudományosnak hangzó médiamonitoring szót is, ráadásul külön kiemelik, hogy a francia Observatoire du journalisme a társszervezetük. Csak hát a hivatkozott szervezetet 2012-ben alapította Jean-Yves Le Gallou, a 2021-ig a Le Pen család által irányított, a szélsőjobbról indult Nemzeti Front egykori EP-képviselője, aki már az 1990-es években is gyakran járt bíróságra rasszistának tűnő kijelentések miatt – bár a vádak alól rendre fölmentették. Alapító még Claude Chollet, akit a szintén szélsőjobboldali Identitás és Demokrácia európai parlamenti frakció vezetőihez fűz közeli viszony. A szélsőjobboldal alatt most nem a Kelet-Európában megszokott kopasz szkinhedet érdemes érteni, hanem azt a szintén francia Renaud Camus által képviselt irányvonalat, amely szereti egy jó flaska bor mellett intellektuális köntösbe csomagolni, miért kellene sürgősen megtisztítani Európát az ideálistól eltérő bőrszínű emberektől.

A nem teljesen nyilvános összetételű és létszámú tagságban feltűnnek még a Nouvelle Droite (Új Jobboldal) mozgalommal kapcsolatban álló figurák is, ők a nacionalizmustól mentes, faji alapon gondolkodó szélsőjobbosok, akik egyébként a judeokeresztény hagyományokat épp úgy elutasítják, mint az Egyesült Államokat vagy a kapitalizmust. A francia szervezetet gyakran bírálják, amiért az újságírói portrékat eleve úgy írják meg, hogy az általuk baloldalinak vélt újságíróknak inkább a nemi vonzalmával vagy a származásával foglalkozzanak, mintsem a tényleges szakmai pályafutásával. A szervezet extra támogatásért cserébe Soros Györgyről kínál exkluzív dossziét, ami talán érthetővé teszi, hol találkozik a francia neofasizmus a fiatal magyar fideszes „szakemberek” világával.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.