Hát, rendben, mindenki azzal védekezik a bíróságon, amivel tud, amit a védői tanácsolnak neki, satöbbi. Egy ország miniszterelnökének pedig egyáltalán nem kell reagálnia arra, ha egy bűnöző éppen az ő nevével igyekszik takarózni. Nem kell akkor sem, ha a mondott bűnöző a kiszólása után még ki is fejti a kormányprogrammal nem csak szellemében, de adott esetben szó szerint is azonos véleményét, mely szerint „nem egészséges, főleg a gyerekek számára nem, ha azonos nemű párokat látnak nyilvánosan”. Jegyezzük meg, hogy a bűncselekmény egy késő esti járaton történt, ahol nem utaztak gyerekek, de ez legyen a vádlott és bíráinak a dolga, a közösségre voltaképpen csak a kínos egyezés tartozik, a gyerekek emlegetése. Nem kell hosszan keresni a vonatkozó idézeteket, azok szembejönnek nap mint nap. „Világosan kell fogalmaznunk: semmilyen szexuális befolyásnak nem akarjuk kitenni a kiskorú gyermekeinket, büntetni akarjuk azokat, akik ezt a szabályt megszegik, és ezt a határt átlépik” – mondotta például egyik rádiószózatában Orbán Viktor, igazolandó homofób törvényét.
Az már kicsit más kérdés, hogy akkor sem kell-e ilyesmire reagálnia egy miniszterelnöknek, ha pontosan tudható, hogy megszólalásával – nem tűröm, hogy erőszakos bűnözők a kiforgatott, meghamisított gondolataimmal mosakodjanak – esetleg sokakat, Magyarország polgárainak egy nem elhanyagolható csoportját tudná megnyugtatni: nem, nem vagytok veszélyben. S ez nemcsak a homoszexuálisokra érvényes, hanem tulajdonképpen mindenkire. De oké, vegye mindenki készpénznek, hogy meg van, s meg lesz védve eztán is az ilyen atrocitásoktól, s nem kell erről mindig külön szólnia a miniszterelnöknek. Bár azt nem szívesen találgatnánk, hogyan is végződött volna az eset, ha nincs ott egy fiatal és elszánt villamosvezető, akinek a helyén van az esze és szíve.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
