Lakótelepi patika a főváros egyik külső kerületében. A berendezés kopottas, kevés a vásárló, de legalább hamar megkapjuk a felírt és a még eszünkbe jutó recept nélküli gyógyszereket. Az árak közepesek, bent kellemesen hűvös van, és a zárás előtti időpont ellenére sem látszik a patikus arcán vásárlóundor. Semmi extra, de ez hatalmas változás az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest. Akkor ugyanis az "ideiglenes készlethiány" általában még a legegyszerűbb fájdalomcsillapítókra is vonatkozott, de az ajtóra kiírt zárási időpont előtt fél órával már egyébként is be volt lakatolva az üzlet. A személyzet rossz modorát csak a betérők döbbenete múlta felül, ráadásul a néhány tízezer forintos klímaberendezés megspórolása miatt a nyári hőséget az amúgy sem túl jó bőrben lévő betegeken kívül az olvadásnak indult gyógyszerek is megsínylették.
A javulás egyetlen oka a patikanyitás szabad(abb)á tétele volt. Miután a közeli bevásárlóközpontban megnyílhatott az új gyógyszertár, a környéken lakóknak - még a kis patika melletti orvosi rendelőből kifordulóknak is - már megérte két megállót buszozni a normálisabb kiszolgálásért. A lakótelepi patika tulajdonosa csődbe ment, adósságait az évek alatt összegyűjtött vagyontárgyai eladogatásából törlesztette, majd egy másik kerületben beállt alkalmazott gyógyszerésznek. Az új - egyébként mérnök - tulajdonos másik gyógyszerészt és asszisztenst vett fel, a helyiek visszaszoktatása óta a forgalom a másfélszeresére nőtt, ami így már tisztes hasznot is hoz.
Minden ellenkező híresztelés ellenére a patikaliberalizáció nem más, mint a fenti valós és meglehetősen általános folyamat katalizátora. Amiből az is világos, hogy a sok érintett szereplő között van egy, aki nem feltétlenül járt jól: a bebetonozott, elkényelmesedett régi tulajdonos.
Tarthatatlan állapotok
A korábbi rendszer alapja ugyanis az volt, hogy ötezer lakosonként csak egyetlen gyógyszertár üzemelhetett, és az üzletek között is legalább 300 (nagyvárosokban 250) méter távolságnak kell lennie. Tehát összesen kétezer-egynéhány patika működhetett az országban, újat nem lehetett nyitni, így a konkurenciától sem kellett tartani. Ez természetesen azt a jól jövedelmező, zárt piacokra jellemző helyzetet is előidézte, hogy tulajdonosváltás esetén a meglévő tulajdonos hatalmas - általában négy-öt havi forgalomnak megfelelő - lelépési pénzt is elkérhetett a "személyi jog" átadásáért (persze nem legálisan). A fejlesztésekhez szükséges tőkebevonás helyett - a mesterséges belépési küszöb miatt - az ágazatból minden tulajdonosváltáskor kifelé ment a pénz (lásd: Ostya nélkül, Magyar Narancs, 2006. szeptember 7.).
A 2007. január 1-jén életbe léptetett szabályozás eltörölte ezeket a korlátokat, ha az engedély kérelmezője vállalt valamilyen pluszszolgáltatást (egész napos nyitva tartás, heti 60 órás nyitva tartás, folyamatos készenlét). Megszűnt az is, hogy a patikát üzemeltető cégben a gyógyszerésznek minimum 25 százalékos tulajdonrészt kell birtokolnia; továbbra is résztulajdonosnak kell lennie, de az aránynak nincsen meghatározott minimumértéke. Minden más változatlan maradt, tehát a szigorú szakmai követelményeken (például patikát csak tapasztalt gyógyszerész vezethet) értelemszerűen nem lazítottak. Sőt, a lokális monopóliumok kialakulása ellen világos szabályokat hoztak: a már a liberalizáció előtt is zajló összevásárlások esetén bizonyos mérték felett a Gazdasági Versenyhivatal engedélyére van szükség.
Az új szabályozás ellen akkortájt a Magyar Gyógyszerészi Kamara egészen elképesztő ellenérveket sorakoztatott fel. Ezek között volt, hogy a verseny következtében majd emelkednek az árak, "felhígul" a szakma, illetve az új tulajdonosok majd hamis gyógyszerekkel mérgezik a betegeket. Az akkor (és most majd megint) kötelező tagságra épülő szervezet tehát az összes gyógyszerész helyett valamiért csak a tulajdonos kisebbség egy részének védelmét tartotta szükségesnek.
Azóta e rémségek nem következtek be, viszont 370-nel több patika működik az országban, mivel 500 új nyílt és 130 megszűnt. A piacnyitáskor mindenki azt feltételezte, hogy csak a fővárosban és a legnagyobb vidéki városokban lesz élénkülés. Ehhez képest Budapesten "csak" 66-tal, míg az 5-10 ezer lélekszámú településeken összesen 45-tel, az 5-50 ezer fő közötti községeket és városokat egybevéve 169-cel lett több gyógyszertár - ennyivel lett jobb tehát az ellátás sűrűsége. Az újak közül a legtöbben a hosszabb nyitva tartást választották, a legforgalmasabb helyeken lévők az előírtnál jóval hosszabb, heti 80-90 órás tartamot is; egyes helyeken tehát este és hét végén is be lehet váltani a receptet. Szerényebb mértékben, de bővült az online rendelést és házhoz szállítást biztosító patikák köre is, míg a 24 órás nyitva tartásra nemigen akadt jelentkező. A földrajzi és időbeli hozzáférés javulása ráadásul abban az időszakban következett be, amikor drasztikusan emelkedtek a betegek által fizetendő térítési díjak, majd beütött a gazdasági válság is. A szektorba mégis plusz 15 milliárd forint tőke érkezett, a foglalkoztatottak száma több mint háromezerrel - köztük 440 gyógyszerésszel - emelkedett (a patikapiac folyamatairól részletesebben szólt korábbi cikkünk: Egységben az erő, Magyar Narancs, 2007. szeptember 20.).
A piacnyitás további előnyökkel is járhatott volna, ha rendesen végigcsinálják. A verseny hatására elvileg a szabadáras gyógyszerek (ezek a nem vényköteles szerek) ára is mérséklődik, de ennek bekövetkezte biztosan nem állítható, mert nincsenek központi felmérések. Az árcsökkenéshez informált fogyasztókra is szükség volna, de a patikákban legtöbbször nem találhatóak árlisták - egységekre (darabszám, hatóanyag-mennyiség, tömeg) vetített árakról nem is beszélve. A betegek preferenciái szerint amúgy nem biztos, hogy az árszint az elégedettség legfontosabb eleme, egy nagy mintás német kutatás legalábbis arra jutott, hogy egy patika megítélésénél gyakorlatilag ez az utolsó szempont. Megelőzi a választék, a készletezés, a térbeli és időbeli elérhetőség, a gyógyszerész szakmai tanácsai, de mindenekelőtt az olyan személyes kiszolgálás, amelybe a felesleges vásárlásról való lebeszéléstől a barátságos hangnemig igen sok minden beletartozik. Korántsem biztos persze, hogy a jövedelmi különbségek miatt nálunk is ugyanez a sorrend, de a szempontok minden bizonnyal jelen vannak. Viszont még az objektív körülmények megváltozásáról - mint például a hosszabb nyitvatartási idő - sincsenek pontos, összesített adatok. Pedig a kiindulási helyzet változásainak nyomon követésével és prezentálásával sokkal könnyebb lenne leszerelni a liberalizáció elleni sületlenségek hangoztatóit. Igaz, a több patika és a (valamivel) hosszabb nyitva tartás ettől függetlenül tény, és a hatásvizsgálatokat a különböző politikai erők amúgy is kizárólag ellenzékben hiányolják.
Vissza a kályhához
Most viszont a politikai változásoknak megörvendve a gyógyszerészkamara megint támadásba lendült, s harci eszköze újfent a szakmai köntösbe bújtatott blődségek hangoztatása. Az egyik ilyen, hogy az új, forgalmas helyen lévő gyógyszertárak elszívták a betegeket a kisebbektől (tehát a betegek idióták, nem a saját döntésük alapján választják a jobbat, hanem el kell őket szívni), ezért azok tönkremennek. Mint a számok tisztán mutatják, a patikák száma nőtt, ráadásul - fajlagosan - vidéken nagyobb arányban, mint a megyeszékhelyeken vagy a fővárosban. Ha pedig valamelyik tönkremegy, de nyílik helyette kettő, akkor az a hoppon maradt tulajdonoson kívül senkit nem érdekel. Bezárás egyébként az újonnan nyitott patikáknál is jócskán előfordul, ha a befektető a gyors meggazdagodásra számít, és rossz üzleti tervvel vág bele. A megszűnés csak akkor lenne baj, ha a falu egyetlen gyógyszertára zárna be: csakhogy az ötezer főnél kisebb településeken összesen hattal lett kevesebb gyógyszertár a mintegy hétszázból. Ugyanis ezek egy bizonyos árbevétel alatt havi 120-130 ezer forint támogatást kapnak, éppen az ellátási problémákat megelőzendő. A korábbi ad hoc juttatásokat egyébként 2007-ben felváltotta a nagy forgalmú patikáktól beszedett szolidaritási adóból származó dotáció. Itt viszont tényleg gondok lesznek: az évente egymilliárd körüli összegnek idén a háromnegyedét elvonta (hogy másra költhesse) az előző kormány. Ezt mindenképpen pótolni kellene - de ennek semmi köze a piacnyitáshoz.
A másik hangzatos érv, hogy az üzleti szemlélet háttérbe szorította a szakmaiságot, az etikus viselkedést. Arról, hogy ez mit jelent, soha nem hallottunk értelmes magyarázatot, vagy láttunk bármilyen vizsgálatot. A tapasztalatok alapján a liberalizáció hatása éppen ellentétes: ha a betegek valahol nem kapják meg az általuk hangsúlyosan igényelt szakmai segítséget, akkor máshova járnak, ami viszont nem tesz jót az üzletmenetnek. Arra kétségtelenül vannak példák, hogy (egyáltalán nem csak az újonnan nyitott) patikákban az előírás ellenére sincsen jelen a gyógyszerész, de erre a sokkal hatékonyabb állami ellenőrzés volna a megoldás.
Ettől függetlenül a szektor számos problémával néz szembe. Az egyik ilyen, hogy az utóbbi 15 évben folyamatosan csökkent a vényköteles orvosságokra előírt kiskereskedelmi árrés. Mostanra 12-13 százalék körül alakul, ami Európában nálunk a legalacsonyabb. Számos kisebb forgalmú patikában a receptes gyógyszerek adják a bevétel döntő hányadát, ezek mára valóban működési nehézségekkel küzdenek. Ha az a cél, hogy a jelenlegi patikaszám megmaradjon, és ne csak a "komoly" gyógyszerek mellett minden egyebet is árusító üzletek maradjanak fenn (bár erről már a nálunk sokkal gazdagabb országok is letettek), akkor az államnak bizony a zsebébe kell nyúlnia. Az is gyakran előfordul, hogy a teljes áron mondjuk 20 ezer forintba kerülő gyógyszert egy település egyik patikája sem tartja raktáron, mert nem éri meg készletezni. A nagyon súlyos betegségekre felírt milliós értékű gyógyszereket pedig még rendelésre is alig lehet kikönyörögni, mert a 850 forintban maximált árrés a nagykereskedőnek átutalt pénz banki díját sem fedezi. Ez is a költségvetési spórolás miatt alakult így, ami akkor érthető volt, de annak ez a következménye. Az ügyelet kérdése még ennél is nagyobb probléma: kötelező vállalni, de finanszírozás nem jár vele, holott kifejezetten ráfizetéses elfoglaltság. A kisebb településeken értelemszerűen gyakrabban kerül sor minden patikára, tehát nagyobb veszteségeket is okoz. A gyógyszerész- és asszisztensképzés elavultságának is könyvtárnyi az irodalma. Egy sor olyan kérdés, amire a szabályozott verseny megszüntetése nem ad választ.
De ez nem baj, mert a Fidesz már a kampányában megígérte a liberalizáció leállítását, majd kormányon teljesíti is a "kamara kérését". A törvénymódosítás elfogadása után patikaalapítási moratórium lép életbe, majd az év végéig elkészül az új jogszabály. Talán azon kell még gondolkodni, hogy el lehet-e venni a meglévő tulajdonrészeket az Európai Unióból való kilépés nélkül. A leállítás hírére persze engedélyezési roham indult el, vagy 150 új alapítási kérelmet nyújtottak be a már korábban beadott száz mellé. A kamara már jelezte is, hogy a dömpingnek valahogy megálljt kellene parancsolni, de a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma egyelőre kitart a jogállami megoldás mellett, miszerint ezeket még muszáj lesz a régi szabály szerint elbírálni. A falusi patikáknak visz-szaadandó támogatás összegéről a törvényjavaslat nem ejt szót.
A parlamenti vita sem hozott meglepetést: a Fidesz és a KDNP felszólalói szerint a neoliberalizmus rettenetes károkat okozott, az istennek sem szaporodnak a falusi patikák, és bármilyen rémes, bevásárlóközpontokban is lehet gyógyszert venni. Nem beszélve az offshore lovagok megjelenéséről. A kifejezetten visszafogott jobbikos képviselő a merkantil szemléletet kárhoztatta, az LMP hozzászólója a növekvő társadalmi költségeket és az egyre alacsonyabb szolgáltatási minőséget. A patikastop tehát nemsokára hatályba lép, a megmérettetéstől irtózó lobbicsoport totális győzelmet aratott, a kapun belüliek újra hátradőlhetnek. Ha lenne logikusan gondolkodó parlamenti ellenzék, valószínűleg most érdemes volna népszavazást kezdeményeznie.
