„Mindenki fel van háborodva, nagyon idegesek szegény lakók. Állítólag államosítják, ledózerolják ezeket a házakat. Hát itt egy négygyerekes család él, mellettük egy háromgyerekes család. Ők mit csináljanak? Mi még megoldjuk a férjemmel, csak ketten vagyunk.” Így fogad egy hatvan év körüli hölgy a VIII. kerületi Diószegi Sámuel utca egyik bérházának udvarán. Ahogy megérkezünk, rögtön igyekszik összetrombitálni a szomszédokat, hogy nyilatkozzanak: „Hát nem akarod, hogy itt mindent leromboljanak, nem?” – kérdezi egyik szomszédját. A legtöbben elzárkóznak, gyorsan bemenekülnek a lakásokba. „Aranyosak, rendesek az itt lakók, pedig – teszi hozzá halkabban – a többség cigány ám, de hát ők is rendesek, őket is szeretni kell, nem?” Eközben egy roma anyuka érkezik a fiával, de nem állnak meg a kedvünkért. „Jobb helyre megyünk majd, ennél csak jobb helyre lehet” – mondja elmenőben.
Hideg zuhanyként érte a rossz hírű környék lakóit az információ, amiről Pikó András független polgármester és az általa vezetett önkormányzat is csak egy salátatörvény-javaslatból szerzett tudomást: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) terjeszkedni fog a Diószegi és a környező utcákban. A tíz kisajátítandó ingatlanból nyolc lakóépület, amelyekben mintegy 210 család, legalább 500 ember él. Nekik az önkormányzat fél éven belül új otthont köteles biztosítani. A kiszolgáltatott emberek és a kerületi vezetés helyzetét nem teszi könnyebbé a szűkös határidő és az, hogy a törvény bármiféle egyeztetés vagy tájékoztatás nélkül készült el. Ráadásul a kérdést máris pártpolitikai platformra emelte Kocsis Máté parlamenti frakcióvezető és Sára Botond fővárosi kormányhivatali vezető irányításával működő helyi Fidesz.
„Ígértek sok mindent”
Tarka nyomor fogad abban a Diószegi utcai udvarban, ahová beléptünk: sok lakás vizesedik, számos ablakot és ajtót bedeszkáztak, de olyan porta is akad, amelyet a lakói saját pénzből újítottak fel és szigeteltek kívül-belül. A szegénység közös, a falfesték nem: ahány lakás, annyi színben pompáznak a folyosók, már ahol időnként lefestik azokat. Az utcában egyszintes házak is vannak, ezek a legrosszabb állapotúak, és van, ahol még fával fűtenek.
Pikó András többször is meglátogatta az érintett lakókat, amióta a törvényjavaslat megjelent. „Kedves volt, de azt mondta, nem tud annyi embernek lakást adni, ahánynak kellene. De eljött utána Sára Botond is, itt ült, ahol most maga. Mondtam neki, ne csak velem beszéljen, hanem a többi lakóval is, menjen fel hozzájuk. De azt mondta, fáj a lába, nem megy föl. Hát mit lehet erre mondani?” – kérdezi nevetve a földszinten lakó hölgy. „Hogy mit ígért Sára úr? Olyan sokat nem, inkább mondta a magáét. Az ellenkezőjét annak, amit a polgármester.”
Egy másik hölgyet is megkérdeztünk, akinek szimpatikus, hogy Pikó András maga jött ki a lakókhoz. „Őt rendes, megbízható polgármesternek, jóindulatú embernek gondolom. Bízom benne, hogy sikerül megoldást találnia.” Aztán hozzáteszi, ő minek örülne: „A Józsefváros jobb részeire szívesen költöznék.”
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
