Lehegesztett csatornafedelekkel és mesterlövészekkel készülnek Ferenc pápa látogatására

  • narancs.hu
  • 2023. április 24.

Belpol

Várhatóan egyes utakat és városrészeket is lezárnak majd.

Ferenc pápa budapesti látogatásának tervezett helyszínein, az oda vezető utakon, sőt a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről a Szent István-bazilikához vezető három lehetséges úton még a csatornafedeleket is lehegesztik és a kandelábereket is ellenőrzik.

A Magyar Nemzet cikke szerint a pápalátogatás által érintett közterületek alatti csatornaszakaszokon – robbanóanyag, fegyverek után kutatva – bombakereső robotokat használnak, de ahova ember is befér, ott személyesen is ellenőriznek, elsősorban a Terrorelhárítási Központ (TEK) tűzszerészei. A csatornázási művek szakemberei a csatornafedelek lehegesztésén kívül egyes csatornaszakaszokat a föld alatt is lezárnak.

Azt, hogy Ferenc pápa autókonvoja április 28-án melyik útvonalon fog megérkezni a belvárosba, illetve melyik útvonalon távozik majd 30-án, még nem lehet tudni. Azonban legalább három útvonalat jelölnek ki erre, és csak az utolsó pillanatban, a szentatya repülőgépének landolása után dől el, végül melyiket fogja használni a szigorúan biztosított gépjárműkonvoj.

Biztonsági ellenőrzésen esnek át továbbá a pápalátogatással érintett területeken lakók, a környező házak, épületek is.

Várható, hogy egyes utakat, sőt városrészeket lezárnak majd egy adott időszakban, amikor nem léphet be senki és ki sem jöhetnek onnan, még az ott lakókat is megkérik arra, hogy maradjanak a lakásukban. A lap értesülései szerint a látogatás teljes ideje alatt mesterlövészek dolgoznak majd, ahogy a rendőrség légi rendészete is jelen lesz, és a helikoptereket is gyakrabban lehet majd látni. A látogatás tömeghelyszíneit, például a Kossuth teret, illetve a bazilika előtti Szent István teret csak többszöri átvizsgálás után lehet majd megközelíteni. 

Ferenc pápa április 28. és 30. között tesz látogatást Budapesten, a három nap alatt több nyilvános- és nem nyilvános eseményen is részt vesz majd. A Kossuth téren lesz az egyik legjelentősebb, a látogatáshoz kapcsolódó tömegrendezvény: az egyházfő április 30-án reggel szentmisét tart.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”