Ülősztrájkot tartottak a Belügyminisztérium épülete előtt

  • narancs.hu
  • 2023. április 24.

Belpol

Diákok, tanárok és parlamenti képviselők tiltakoztak a státusztörvény ellen.

Hétfőn reggel körülbelül 50 tüntető diák, pedagógus és parlamenti képviselő jelent meg a Belügyminisztérium Széchenyi téri bejárata előtt, ahol néma ülősztrájkba kezdtek, így akarták megakadályozni, hogy bárki bemehessen az épületbe – írja a Telex. A demonstrálók ezzel a bevezetni tervezett státusztörvény ellen tiltakoztak.

A részt vevő politikusok között ott volt például Orosz Anna és Tóth Endre, a Momentum parlamenti képviselői, valamint Tordai Bence és Szabó Tímea a Párbeszéd-Zöldek képviselői.

A tüntetést nem jelentették be előre, a Telex beszámolója szerint a rendőrök háromnegyed nyolc körül elkezdtek igazoltatni.

Ezt követően egy rövid beszéd után a tüntetők felálltak és elmentek a helyszínről. Az akció apropója az volt, hogy hétfőn ismét országszerte sztrájkolnak a közoktatásban és a szakképzésben dolgozó pedagógusok. Az egységes munkabeszüntetést a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) kezdeményezte.

Hétfő délután 4-kor Budapesten tüntetést is tartanak a státusztörvény bevezetése ellen. A demonstrálók a Kálvin térről az oktatásért is felelős Belügyminisztérium épületéhez vonulnak.

(Címlapképünkön: Tüntető diákok a 2022. október 5-re szervezett hídfoglaláson)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.