Lemondott a zsidózó Szávay

  • narancs.hu
  • 2018. december 3.

Belpol

A Facebookon jelentette be.

"Amikor lemondtam parlamenti tisztségeimről, arányos felelősséget vállaltam mindazért, ami egy fél évvel ezelőtti, titokban rögzített magánbeszélgetésen elhangzott. Azzal együtt is, hogy a magyar közéletben számos, ennél súlyosabb morális és korrupciós botránynak nem volt a legcsekélyebb következménye sem. Mi azonban ebben sem mérhetjük magunkat a XX. század levitézlett pártjaihoz" - írta Facebook-bejegyzésében Szávay István, majd így folytatja: "Egyedül a Jobbik méltó és alkalmas a fideszes pártállam megdöntésére és Magyarország kormányzására, ennek megvalósulását nem kívánom hátráltatni. Alapítóként tizenöt éve vagyok közösségünk tagja, amely iránt felelősséget érezve le kívánok mondani országgyűlési képviselői megbízatásomról is. Az egyik legfontosabb és legnagyszerűbb dolog volt az életemben, hogy az elmúlt kilenc évben így szolgálhattam Hazámat".

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a HírTv hozta nyilvánosságra egy birtokába került felvétel alapján, hogy Szávay  - ekkor még a Jobbik frakcióvezető-helyettese - egy párttársának azzal dicsekedett, hogy miután egy belvárosi szórakozóhelyen szóváltásba keveredett egy nővel, meg is ütötte a - feltehetően zsidó - nőt.

"Beszólt, hogy náci bűz van. Én meg leütöttem, hogy büdös zsidó! Pakk!" -  Szávay a felvétel szerint így dicsekedett politikustársának. A nőt a politikus a nyomaték kedvéért „kampós orrú rohadéknak” is nevezte.

A Jobbikos politikus akkor is Facebook-oldalán reagált a történtekre: a zsidózást elismerte, a tettlegességet nem, de a történtek miatt lemondott frakcióvezető-helyettesi tisztségéről. Most a képviselőségről is lemondott.

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.