Lemondott Milkovics Pál, a 168 Óra társtulajdonosa és a kiadó vezérigazgatója

  • narancs.hu
  • 2024. március 20.

Belpol

168 Óra már gyakorlatilag nem létezik, de kiadója még van.

Külföldön folytatja karrierjét Milkovics Pál, a 168 Óra és az ELLE magazin kiadójának vezérigazgatója és társtulajdonosa – erősítette meg az érintett a Media1-nek. A lap birtokába került levélben Milkovics már be is jelentette  távozását a partnereinek és a Michaeli, Schwartz & Brit Media Zrt. médiavállalat munkatársainak. Ehhez a cégcsoporthoz tartozik többek között a Jazzy és a Klasszik Rádió, valamint a Neokohn, és kisebbségi tulajdonrészük van a Klubrádióban is.

„A mai nappal saját kérésemre távozom a vezérigazgatói posztomról (…) Ami pedig az én jövőmet illeti. Egy rövid pihenés után folytatni szeretném azt a nemzetközi terjeszkedést, immáron a saját vállalatomban, amit például a horvátországi ELLE beindításával megkezdtünk”

– olvasható a levélben.

Milkovics Pál 2020-ban lett a 168 Óra résztulajdonosa, amelynek főszerkesztőjét, Rózsa Pétert nem sokkal érkezése után leváltotta egy, az Orbán családról készült fotó miatt. Az 1989 óta létező hetilap irányítása alatt gyakorlatilag elvesztette az olvasóit, két évvel érkezése után a szintén a kiadónál lévő ingyenes Pesti Hírlappal együtt felfüggesztette a megjelenést a magas papír- és nyomdai költségekre hivatkozva. Akkor arról volt szó, hogy csak szünetel a projekt, és meg akarja menteni a lapot, azóta már szó sincs erről, egyedül a 168 Óra online verziója frissül még, szigorúan hírügyeleti szinten.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.