Kilenc órán át blokkolták a Margit hidat a tüntetők

  • narancs.hu
  • 2022. július 12.

Belpol

A rendőrség hosszas várakozás után megunta a tüntetést. A délelőtt tizenegy óta tartó demonstrációt végül este fél nyolckor kezdték felszámolni, és a hidat visszaadták a forgalomnak.

Hosszúra nyúlt a kata elleni tüntetés kedden. Miközben az Országgyűlés a kata módosításáról vitázott, az adónem megtartásáért tüntetők vonultak fel a Margit hídra és elfoglalták. A demonstrálók 11 óra előtt a Momentum polikusainak vezetésével indultak meg a híd felé. Ekkor már zúgott a "Mocskos Fidesz!" rigmus. A tüntetés a Kossuth térről indult, ahova 10 órára hirdettek meg tiltakozást.

Ekkor még senki sem sejtette, hogy mindennek körülbelül este kilenckor lesz vége.

A tüntetők a hídon tapsoltak, fütyültek, de leginkább csak álldogáltak, néha felhangzott az "Orbán, takarodj!". A hídon ragadt autósok dudáltak, helyszíni tudósítónk szerint így fejezték ki szimpátiájukat a demonstrálókkal, őket nem sokkal később a tüntetők szervezetten le is engedték a hídról.

Feltűnt a tüntetők között több ellenzéki politikus: Szabó Tímea, Jámbor András, Vajda Zoltán, Toroczkai László, de Péterfy Bori előadóművész is.

 
Fotó: Narancs.hu 

 
Fotó: Narancs.hu

 
Fotó: Narancs.hu

 
Fotó: Narancs.hu

 
Fotó: Narancs.hu

Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke hangosbeszélővel szólalt fel a tüntetésen. Mint mondta, az emberek nagyon dühösek kezdenek lenni, bízik benne, hogy a fideszes képviselők lesütött szemmel fognak ezután ételt rendelni és fodrászhoz menni. Egy megoldás van szerinte, ha megkapjuk az uniós pénzeket.

A törvényről végül délután szavaztak, Gelencsér arra kérte a tüntetőket, hogy addig maradjanak a helyszínen, mint később kiderült, ezt a tüntetők jóval túllőtték. Lőcsei Lajos, a Momentum képviselője arról beszélt, hogy az embereket kiszolgáltatják a hatalomnak, de a parlamentben a párt őket fogja képviselni – a helyszínen később a Momentum több vezető politikusa, és más képiselők, köztük Hadházy Ákos és Tordai Bence is megjelent. 

 
Fotó: Narancs.hu

A hídfoglaláson a rendőrök előállítottak egy férfit, aki – a rendőrség közleménye szerint – leköpött egy járőrautót, vagyis garázdaságot követett el. Aztán többen a tüntetők közül az Erzsébet hídra is felmentek. A rendőrség többször felszólította a tömeget, hogy menjenek fel a járdára, de senki sem mozdult.

Az Erzsébet hídon négy sávon zárták le a tüntetők a közlekedést, azonban nem sokkal később onnan visszavonultak a Margit hídra, ahol újra egyesültek a többi tüntetővel. Amikor megérkeztek, nagy volt az öröm, és nagy volt a dudálás is.

 
Fotó: Narancs.hu

 
Fotó: Narancs.hu

 
Fotó: Narancs.hu

Helyszíni tudósítónk délután fél négy körül azt jelentette, hogy a Margit hidat lezáró tüntetők megszavazták: maradnak a hídon, nagyjából egyidőben azzal, hogy a parlamentben megszavazták a kata módosításáról szóló törvényjavaslatot.

Az idő múlásával piknikhangulat alakult ki a tüntetők között, azonban 19:25-kor nagy erőkkel jelent meg a rendőrség a Margit hídon, és helyszíni tudósítónk szerint egyesével kezdték el összeszedni a tüntetőket.

Miközben zúgott a "Mocskos Fidesz!", és hangszóróból üvöltött a Rammstein.

 
Fotó: Narancs.hu

 
Fotó: Narancs.hu

 
Tordai Bence parlamenti képviselő farkasszemet néz egy rendőrrel
Fotó: Narancs.hu
 

Tudósítónk jelentése szerint a fotósokat sem hagyták nyugodtan dolgozni a rendőrök, lökdösődés is kialakult közöttük.

Információink szerint Jámbor Andrást is lekényszerítették a járdára. De a parlamenti képviselő visszament az úttestre.

 
Jámbor András újra a Margit híd úttestén
Fotó: Narancs.hu

A rendőrök elsőként a villamossíneket próbálták meg szabaddá tenni. Tiltakozásul sokan leültek.

A tüntetésekről jól ismert Komáromy G-Ras Gergely is az úttesten maradt, vele együtt ott volt a gyermeke és a várandós felesége is. Feleségét a mentők vitték el.

 
Komáromy G Ras Gergely és családja a rendőrök gyűrűjében
Fotó: Narancs.hu

 
Komáromy G Ras Gergely feleségét beteszik a mentőautóba
Fotó: Narancs.hu

 
Komáromy G Ras Gergelyt elvezetik - babakocsival együtt
Fotó: Narancs.hu

A rendőrök időközben leszorították a tüntetőket a villamossínekről. A gyalogosok elől pedig elzárták a zebrán való átkelést.

9 óra blokkolás után újraindult a Margit hídon a villamosközlekedés.

 

 
Image from iOS (1)
 
 
Fotó: Narancs.hu
 

 

 
Fotó: Narancs.hu

 
Fotó: Narancs.hu 

Mindettől függetlenü továbbra is nagy volt a tülekedés a hídon.

 
Fotó: Narancs.hu

 
Fotó: Narancs.hu 

 20:30-ra egy-egy autósávot is visszafoglaltak a rendőrök.

Nem sokkal később a Budáról Pestre vezető autósávokon megindult az autóforgalom is, a 4-es és a 6-os villamos újra a teljes útvonalon közlekedik.

Este kilenc óra után nemsokkal megindult Buda felé is az autóforgalom, először azonban csak egy sávon. Közben a közterületesek négy autóval álltak neki lemosni a híd aszfalt felületét. A járdákon továbbra is sokan tolongtak, de a rendőrök lassan, mégis különösebb gond nélkül szabaddá tették a hidat.

 
 
Fotó: Narancs.hu

  
Fotó: Narancs.hu

 
 
Fotó: Narancs.hu

A tüntetés legkitartóbb tagja:

 
Fotó: Narancs.hu

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk