Magyar és Gyurcsány után a Fidesz és a KDNP politikusai is nyakukba veszik az országot

  • narancs.hu
  • 2025. március 30.

Belpol

"Indulunk!" – jelentette be Menczer Tamás. Hogy a "Kicsi" nyomvonalán haladnak-e, arról nem szólt a kommunikációs igazgató.

Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – jelentette be Menczer Tamás Facebook-oldalán. A Fidesz kommunikációs igazgatójának videós bejelentkezése alapján az országjárás leginkább arról fog szólni, hogy a kormány szerint Ukrajna csatlakozása az EU-hoz számtalan veszélyt jelentene Magyarországra nézve.

Magyar Péter március 1-jével a Nemzet Hangja című aláírásgyűjtő kezdeményezéssel indított országjárást, csütörtökön például Siófokon turnézott, ahol kiderült, egy állami cég telephelye listázza azokat a kollégáit, akik részt vesznek a Tisza fórumán. Magyar után Gyurcsány Ferenc is nekiindult, ő lakókocsival járja az országot, mint mondja, nem „prédikálni” akar, az emberek történeteire kíváncsi.

Az elmúlt években Orbán Viktor és a Fidesz politikusai szinte kizárólag zárt körben, válogatott közönség előtt tartottak kampányfórumokat – emlékeztet a Telex. Lázár ugyanakkor már a tavaly nyári Tranzit Fesztiválon arról beszélt, hogy nem szabad átengedni az utcákat Magyar Péternek. „Ki kell állni, fel kell venni a kesztyűt. Nem szabad lemondani az emberek meggyőzéséről, és vállalni kell a vitát” – javasolta a miniszter, és Magyar Péter országjárásával párhuzamosan ő is nekilátott az emberek személyes meggyőzésének.

Közben Németh Szilárd európai "rezsikörútra" indult, 2800 km-t fog utazni, hogy megnézze, máshol mennyi a rezsi – írja a 444.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.