Magyar Péter: Indítsanak nemzetbiztonsági vizsgálatot Kocsis Máté ellen

  • narancs.hu
  • 2024. december 21.

Belpol

Kocsis azt írta, hogy a magdeburgi karácsonyi vásárnál történt támadásnak 11 halottja van és az elkövető egy szír terrorista. Ezzel szembern ketten haltak meg, a bűncselekményért pedig egy szaúd-arábiai származású orvos a felelős, aki 2006 óta Németországban él. 

„Mély együttérzésünket fejezzük ki Németország és a német nép felé a magdeburgi karácsonyi vásárnál történt szörnyű támadás miatt. A sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk. ui.: Egy halálos áldozat is szörnyű, de amit Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője tegnap tett az megbocsáthatatlan és a magyar nemzetbiztonság valódi veszélyeztetése. Miközben minden hivatalos forrás 2 halálos áldozatról szól, Kocsis Máté 11 halottról írt. Miközben egybehangzó német források szerint az elkövető egy 2006 óta legálisan Németországban tartózkodó szaúd-arábai származású orvos volt, a Fidesz frakcióvezetője szír terroristáról és a migrációról fröcsög a Facebook posztjában” – írja Magyar Péter a Facebookon. 

A Tisza Párt elnöke szerint Kocsis karácsony előtt pár nappal politikai hasznot akart húzni német emberek halálából és közben dezinformációkat felhasználva valóban veszélyezteti hazánk biztonságát. „Követelem, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal indítson nemzetbiztonsági vizsgálatot a Fidesz frakcióvezetője ellen és mindenki ellen, aki a a tőle származó álhírt átveszi. Javasoljuk, hogy haladéktalanul hallgassák ki Kocsis Mátét és az újságírókhoz hasonlóan kössék hazugságvizsgálóra”. 

„Eddig 11 halott és 60 sérült, de még nem tudni, hol a vége. Mindez ma este Németországban, a magdeburgi karácsonyi vásárban. A gyilkos egy szír terrorista. Az első szó a megrendülésé, amiért német családok a halott szeretteiket kapták a fa alá” – írta Kocsis Máté a Facebookon

Mint ismert, december 9-én az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetbiztonsági vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, ki és miért terjesztette azt az álhírt, hogy a bukott szíriai diktátor, Bassár el-Aszad Budapestre érkezhetett. A vizsgálat eredményéről tájékoztatni fogják az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságát – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) a Mandiner megkeresésére. A Magyar Hang számolt be arról vasárnap reggel, hogy egy Syrian Air-gép szállt le Ferihegyen, amiről képet is közöltek, de erről kiderült, hogy 2012-ben készült az ankarai repülőtéren. A lap elismerte, hogy téves feltételezés volt, hogy Aszad érkezett Budapestre, ami miatt elnézést kért. Addigra azonban több lap átvette a falsértesülést, és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is posztolt róla a Facebookon, ez máig olvasható az oldalán.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.

„Borzasztó állapot”

Schaár pályája még a művész életutakhoz képest is szabálytalanabbul alakult: egészen fiatalon felfigyeltek rá – csodagyereknek tartották –, de aztán több megtorpanás után túl a hatvanadik életévén, az avantgárd jegyé­ben fogalmazódott újra a művészete, hogy végül a térinstallációival átlépjen a szobrászat hatá­rain. A művész halálának ötvenedik évfordulóján nyílt emlékkiállítás külön érdekessége, hogy a kiállítótértől néhány száz méterre állt egykor Schaár Erzsébet szülőháza, később Vilt Tiborral közös otthona és műterme.

Nem a nyúl viszi

Funtek Frigyes valóságos filmsorozatot rendezett már Zalaegerszegen: az Augusztus Oklahomában volt a kezdet, azóta színpadra állította A király beszédét és az Életrevalókat, most pedig a Hétköznapi mennyország című Kay Pollack-film színpadi változata került sorra.

Néma helyett bűnös

Csaló váltja az eddigi semmittevő szószólót – háborog a hazai román nemzetiség egy része. A költségvetési csalás miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester lehet az áprilisi nemzetiségi voksolás után a magyarországi románok parlamenti szószólója.