Fülöp Attila előbb hátráltatta Magyar Péter adományozását, később már maga is adományozott

  • narancs.hu
  • 2024. december 21.

Belpol

A Tisza Párt elnöke szerint ez „cinizmus a köbön”. 

„Cinizmus a köbön. A gyermekvédelemért felelős, mély keresztény államtitkár délelőtt letiltja, hogy a sok ezer jóérzésű magyar ember által küldött csodálatos ajándékokat átadjuk a gyermekotthonoknak, majd délután már egy gyermekotthonban posztol a kormánytisztviselők által gyűjtött ajándékokkal (természetesen nem a saját maga által összeállított adományokkal). A fideszes képviselők és Lévai Anikó által vitt ajándék jó ajándék, a magyar emberek által jó szívvel küldött ajándék rossz ajándék. Miniszterelnök úr, próbálják ki, milyen egyszer emberségesnek lenni. Ettől a gyerekek és az önök karácsonya is szebb lehetne” – írta péntek este Magyar Péter a Facebookon. 

Mint ismert, Magyar Péterék hiába próbáltak több intézménybe is eljuttatni adományokat, csak részsikereket értek el: Fóton például a gyermekotthon biciklitárolójába kerültek az ajándékok. A III. kerületben pedig Fülöp Attiláék azzal hátráltatták az adományozást, hogy nem kötöttek szerződést Magyarékkal, mert az adományokat központilag kellett volna leadni a Visegrádi utcában, mert állításuk szerint azzal, hogy egyesével viszik ki az otthonokhoz, megzavarják az adventi készülődést. 

Az MTI Fülöp későbbi adományozásáról azt írta: ajándékokat adott át a budapesti Sztehlo Gábor Gyermekotthonban a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára. Fülöp Attila a minisztériumokban és háttérintézményeikben dolgozóktól érkező, személyre szóló ajándékokat Kazinczy Gabriella igazgatóhelyettesnek adta át. 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.