Május 25-e után lehet ballagást tartani

  • narancs.hu
  • 2021. május 18.

Belpol

Kültéren, maszkban, de a részvételt védettségi igazolványhoz nem kötik.

Egy tegnap éjjel megjelent kormányrendelet értelmében május 25-e után az iskolák megtarthatják a ballagásokat az intézmények nyitott, épületen kívüli területein.

A rendelet szerint a ballagási rendezvényen a ballagó gyermek, illetve tanuló által meghívott személyek életkortól, illetve koronavírus elleni védettségtől függetlenül részt vehetnek, azzal, hogy a nevelési, oktatási intézmény zárt részeiben nem tartózkodhatnak.

"A ballagási rendezvény helyszínére történő belépés rendjét, a  nevelési, oktatási intézmény zárt részein történő áthaladás rendjét, valamint az egy ballagó által meghívható, a nevelési, oktatási intézmény területén lévő szabadtéren zajló eseményeire beléptethető meghívottak számát a nevelési, oktatási intézet vezetője állapítja meg" - áll a kormányrendeletben. Majd azt is kiemelik, hogy a nevelési, oktatási intézmény vezetője a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása céljából a ballagási rendezvényen betartandó magatartási szabályokat állapíthat meg.

A meghívottaknak és a ballagáson résztvevőknek orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot kell viselniük. Ez alól csak az alábbi csoportok jelentenek kivételt:

  • a hatodik életévét be nem töltött kiskorú,
  • az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő személy,
  • a ballagó
  • és a ballagási rendezvényen fellépő.

A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, vagyis május 18-a keddtől érvényes.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.