Mandiner: Tüttő Kata fogja vezetni az MSZP EP-listáját

  • narancs.hu
  • 2023. február 2.

Belpol

A lap kereste a politikust, de nem nyilatkozott. Pénteken jöhet a bejelentés. 

Pénteken jelenti be az MSZP, hogy Tüttő Kata jelenlegi főpolgármester-helyettes fogja a párt európai parlamenti listáját vezetni a 2024-es EP-választáson – értesült a Mandiner. A kormánypárti lap értesülését a párt egyik nevét nem vállaló forrása is megerősítette. 

A Mandiner úgy tudja, még nincs döntés a lista további jelöltjeiről, viszont a párt önállóan indul a választáson, és egy-két befutó helyben reménykednek. 

Tüttő Kata 2019-ben lett a Karácsony Gergely városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese, de előtte is dolgozott a Fővárosi Közgyűlésben képviselőként, 2002 és 2014 között.

Az Európai Szocialisták Pártjának (PES) tagja, többek között az ő ajánlásuknak köszönhetően választották a Régiók Európai Bizottsága Éghajlatváltozással, Környezetvédelemmel és Energiával foglalkozó bizottságának elnökévé.

A lap kereste Tüttő Katát, de nem nyilatkozott.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.