Maróth Miklós Orbán tanácsadója marad

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 12.

Belpol

A miniszterelnök szerint „ez belefér.”

„Nem Orbán Viktort képviselem a testület élén, hanem a tanácsadója vagyok. Az két külön dolog, én önállóan gondolkozom. A miniszterelnökről van egy mumuskép, de ő nem azon tanakodik egy sötét szobában ülve, hogy hogyan törjön borsot a magyar kutatók orra alá. Stratégiai döntéseket hoz, legutóbb arról beszélt, hogyan képzeli el a fejlődést 2030-ig” – nyilatkozta Maróth Miklós, a Magyar Tudományos Akadémiától elvont (MTA) kutathálózatok irányítására létesített Eötvös Lóránd Kutatóhálózat Irányító Testületének az elnöke.

Maróth állítása szerint a jövőben testületi elnökként fog beszélni Orbán Viktorral, viszont így is a tanácsadója marad – azért mielőtt vállalta volna a posztot megkérdezte róla a miniszterelnököt, aki szerint ez belefér.

Maróth szerint „ha a tényekben egyetértenének” az emberek, akkor nem lenne botrányos a közhangulat, szerinte nehéz úgy párbeszédet folytatni, hogy az ellenzék romlást és végveszélyt szimatol, miközben javul a gazdaság.

Az interjú készítője rákérdezett, hogy mennyire bízik meg Palkovics Lászlóban, hiszen – egy kiszivárgott hangfelvétel alapján – korábban azt nyilatkozta: nem veszi el a kormány a kutatóhálózatot, aztán mégis így lett. „A különböző időpontban elhangzó nyilatkozatokat nem lehet egymással konfrontálni. Az én fiam is azt mondta diákként, hogy soha nem nősül meg, aztán mikor abba a korba ért, mégis megnősült” – reagálta Maróth Miklós.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.