Maruzsa oltakozásra buzdítja a fiatalokat: "Ne feledjétek: no vakcina, no party"

  • narancs.hu
  • 2021. május 7.

Belpol

Az egyetemek és a főiskolák oktárási rendjéről hétfőtől a rektorok döntenek. Május 25-e után lehet ballagást és tanévzárót szervezni.

Az egész országban rendben zajlottak eddig az érettségi vizsgák – közölte Maruzsa Zoltán köznevelésügyi államtitkár az Operatív Törzs pénteki sajtótájékoztatóján. Megerősítette, hogy bizonyos kivételek mellett idén csak írásbeli vizsgákra kerül sor. Elmondta, hogy 1159 helyszínen mint 112 ezer diák érettségizett az elmúlt napokban, a vizsgák pedig a jövő héten folytatódnak.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy április 19-én nyitották meg újra az óvodákat, ekkor térhettek vissza az általános iskolák 1-4. osztályai is az intézményekbe. Elmondta, hogy annak köszönhetően, hogy fokozatosan és óvatosan nyitottak, nem volt jellemző, hogy járványügyi intézkedéseket kellett volna foganatosítani. Az óvodákban 75, az iskolákban pedig 86 százalékos a részvételi arány. Hozzátette, ilyenkor tavasszal sosem 100 százalékos a jelenlét, a nem pandémiás időszakban is jellemző, hogy néhány százalék enyhe megbetegedések miatt hiányzik a nevelés-oktatási intézményekből.

Maruzsa szerint a következő 5 hét jelenléti oktatás nagyon fontos lesz nevelés-oktatási szempontból. De felhívta a figyelmet arra, hogy a járvány még nem ért véget, a szükséges szabályokat be kell tartani. Arra kért minden intézményvezetőt, hogy a hiányzásokat kezeljék rugalmasan.

Bejelentette, hogy az egyetemek és a főiskolák jelenléti vagy digitális oktatásáról hétfőtől a rektorok dönthetnek.

Közölte azt is, hogy június 15-ig tanulmányi kirándulások csak egy napos vagy többször egy napos céllal szervezhetők, vagyis nem lehet ottalvós kirándulásokat szervezni.

A tanévzáró utáni programokról, nyári táborok megrendezéséről később fognak elmondása szerint határozni.

Azt is elmondta viszont, hogy május 25-e után a ballagási ünnepségek pótolhatók, és a tanévzáró ünnepségek is megtarthatók lesznek.

Felhívta a 16-18 évesek figyelmét arra, hogy éljenek az oltakozási lehetőséggel: ma éjfélig még regisztrálhatnak a koronavírus elleni oltásra.

"Ne feledjétek: no vakcina, no party" 

– így szólt Maruzsa a fiatalokhoz.

Folyamatosan javuló járványügyi adatokról számolt be Müller Cecília országos tisztifőorvos, aki mindemellett megerősítette, hogy továbbra is be kell tartani a szükséges intézkedéseket, a higiéniás szabályokat.

Az országos tisztifőorvos közölte, hogy jól halad az oltások beadása. Ismét felhívta a figyelmet arra, hogy mindenki vegye fel az adott vakcina második 2. adagját is, mert csak akkor alakul ki teljes védettség.

Emlékeztetett, hogy az oltásra regisztráltak továbbra is tudnak az EESZT rendszerben időpontot foglalni.

Elmondása szerint eddig 4 813 000 fő regisztrált a koronavírus elleni vakcinációra.

Ismertette, hogy míg az elmúlt héten stagnált a koronavírus örökítőanyagának a szennyvízben mért koncentrációja, addig jelenleg úgy tűnik, a szennyvízminták enyhe csökkenő tendenciát mutatnak.

A kedvező járványadatok, a kórházban ápoltak csökkenő száma közlése szerint lehetővé teszi, hogy az óvodások és az iskolások újra igénybe vehetik a sportoktatási lehetőségeket, így például eljárhatnak majd újra úszni.

Emellett pedig a népegészségügyi szűrővizsgálatok újbóli engedélyezése után május 13-tól az elektív ellások is engedélyezetteké válnak, valamint a rehabilitációs kezelések is folytatódhatnak.

Müller Cecília elmondta, hogy amennyiben az ilyen szolgáltatásokat igénybe vevők nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, ellátásukhoz 48 órával korábbi PCR teszt szükséges, illetve aznap egy antigén teszt elvégzése kötelező.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.