A Fővárosi Törvényszék érvénytelennek ítélte a Klubrádió frekvenciapályázatát

  • narancs.hu
  • 2021. május 7.

Belpol

A Klubrádiónak tizenöt napja van fellebbezni.

Megerősítette a Fővárosi Törvényszék tegnapi ítélete, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa jogszerűen minősítette érvénytelennek a Klubrádió 92,9 MHz-es sugárzási jogosultságra benyújtott pályázatát.  

A bíróság a rádió keresetét teljes egészében elutasította.

Az Klubrádió a Médiatanácsnak azt a március 10-ei döntését támadta meg a bíróságon, amelyben nyertes nélkül zárta le a Budapest 92,9 MHz rádiós frekvencia pályázati eljárását, miután az eljárásban egyetlenként bennmaradt pályázó, a Klubrádió Zrt. ajánlata is érvénytelennek bizonyult.

Az NMHH közleményében azt írta, a Fővárosi Törvényszék tegnapi ítéletében kiemelte, hogy a Médiatanács helytállóan állapította meg, hogy a Klubrádió pályázata súlyos érvénytelenségi hibákat tartalmaz, illetve, hogy a rádió gazdasági működése sem felel meg a törvényi és a pályázati előírásoknak.

A közlemény szerint a szóbeli ítélethirdetésen a bíróság rámutatott arra, hogy a Klubrádió műsorterve hiányos és ellentmondásos, így nem felel meg a pályázati követelményeknek. Mindezek alapján a Médiatanácsnak nem volt más lehetősége, mint a Klubrádió pályázatát érvénytelennek nyilvánítani. Az ítélet ismertetésekor azt is hangsúlyozták, hogy a Médiatanács helytállóan hivatkozott arra is, hogy a pályázati ajánlat tényszerű hibái esetén nincs jogszabályi lehetőség a hiánypótlásra. 

A törvényszék helytállónak ítélte a Médiatanács álláspontját a rádió üzleti és pénzügyi tervéről, kiemelve azt, hogy valamennyi gazdasági társaságnál alapvető jelentőségű a törvényes működés biztosítása, ez azonban a Klubrádió esetében nem teljesült maradéktalanul. 

Az ítélet nem jogerős, az a közlésétől számított 15 napon belül megfellebbezhető.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.