„Mások becsapásával, nagyjából munka nélkül próbálnak haszonra szert tenni” – tényleg Mészáros Lőrincről beszélt Keszthely fideszes polgármestere?

  • narancs.hu
  • 2017. május 3.

Belpol

Ki másra gondolhatott?

„Egyesek mások becsapásával, félrevezetésével, újabban a pályázati rendszer kiskapuinak a kihasználásával próbálnak haszonra szert tenni, nagyjából munka nélkül, és utána ezt a hasznot felelőtlenül élvezik mások kárára” – ezt a furcsa kirohanást Ruzsics Ferenc, Keszthely fideszes polgármestere eresztette el a város szezonnyitó ünnepségén.

A polgármester a képviselők felszólítására sem volt hajlandó megmondani, kire gondolt. Az ellenzék szerint ugyanakkor Ruzsics besokallásának köze lehet ahhoz, hogy Mészáros Lőrinc egyik cége nemrég megszerezte a Balatontourist nevű cége 12 kempingjét, köztük a keszthelyi Zala kemping és üdülőfalut. Közben kiderült, hogy a Balaton-fejlesztési keretből ötmilliárd forint jut majd kempingkorszerűsítésre.

„Én már nyugodtan a nevén nevezhetem pénztáros, Mészáros Lőrincet, aki gyakorlatilag az egész országot felvásárolta és elérkezett a Balaton partra is” – mondta az ATV-nek Herold János jobbikos képviselő. A DK-s Kovács Viktória szerint Ruzsics már korábban arról beszélt, hogy „a Balaton-part néhány foghíj kivételével a Tiborcz-Mészáros Lőrinc érdekcsoporthoz tartozik.”

Ruzsics Ferenc nemrég azzal került be a hírekbe, hogy ittas vezetésen kapták, és ő ezt azzal magyarázta, hogy egy betegség miatt a normálisnál lassabban szívódik fel az alkohol a szervezetében. Így a Népszava szerint valószínű, hogy 2019-től nem számol vele a Fidesz.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.