Matolcsy Ádám ismét jó eséllyel pályázik egy sokmilliárdos közbeszerzésen

  • narancs.hu
  • 2020. december 8.

Belpol

Keretszerződést kötöttek vele, az elkövetkező három évben sok megbízáshoz juthat.

A Matolcsy Ádám érdekeltségébe tartozó Balaton Bútor Kft.-vel is keretszerződést kötött a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság egy hatalmas, hároméves bútorbeszerzésre, írja a 24.hu az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben  megjelent dokumentumokra hivatkozva.

Ebből kiderül, hogy az állam 20 milliárd forintot tervez elkölteni és erre hat céggel kötöttek keretszerződést, köztük Marolcsy György jegybankelnök fiával. Amikor tehát valamelyik állami intézmény bútort akar vásárolni az elkövetkezendő három évben, akkor ezt a hat céget versenyeztetik majd egymással. Matolcsy Ádám cége jó pozícióból indul: ő kapta a legtöbb pontot a cégek közül.

A Balaton Bútor 2015-ben került az ifjabb Matolcsyhoz, azóta számos megbízást nyert el olyan szervezettől, amely közpénzt használ fel. A lap gyűjtése szerint 2017-ben négy, 2018-ban kettő, 2019-ben pedig egy megbízást kapott, az elmúlt években a cég forgalma nettó másfél milliárd forint körül ingadozott.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.