Medgyessy az MSZP miniszterelnök-jelöltje: Nyugvópont

  • Varró Szilvia, Miklósi Gábor
  • 2001. május 24.

Belpol

Szerdán eldőlt, hogy kizárólag Medgyessy Péterre szavazhatnak a szocialisták az MSZP június 9-i miniszterelnökjelölt-választó kongresszusán. A további aspiránsok egy része (Németh Miklós, Nagy Sándor) korábban kiszállt a versenyből, Kovács László pártelnök pedig - a várakozásoknak megfelelően - múlt szerdán jelentette be: visszalép, hogy végre a párt programjáról meg arról szóljon a sajtó, hogy miért érdemes a szocikra szavazni. Ezzel lezárulni látszik az a körülbelül kétéves feszültség az MSZP-ben, amely - a párt ismerői szerint - bármikor kiújulhat. Medgyessy, a Németh-kormány miniszterelnök-helyettese, előtte a Grósz-kabinet, majd a rendszerváltás után a Horn-kormány pénzügyminisztere látszólag nevető harmadikként futott be a Kovács és Németh között zajló kétéves küzdelemben, s nyerte el a (még vagy már) nem túl sokat jelentő lehetséges kormányfőjelölti posztot. Hivatalosan csak a kongresszuson választják ugyan meg, de egyetlen jelöltként nem túl sanszos, hogy elbukja a szavazást. Ráadásul szívesebben adják rá a Kovácsot nemigen szerető Németh-hívők is a voksukat, mint a pártelnökre.
Szerdán eldőlt, hogy kizárólag Medgyessy Péterre szavazhatnak a szocialisták az MSZP június 9-i miniszterelnökjelölt-választó kongresszusán. A további aspiránsok egy része (Németh Miklós, Nagy Sándor) korábban kiszállt a versenyből, Kovács László pártelnök pedig - a várakozásoknak megfelelően - múlt szerdán jelentette be: visszalép, hogy végre a párt programjáról meg arról szóljon a sajtó, hogy miért érdemes a szocikra szavazni. Ezzel lezárulni látszik az a körülbelül kétéves feszültség az MSZP-ben, amely - a párt ismerői szerint - bármikor kiújulhat. Medgyessy, a Németh-kormány miniszterelnök-helyettese, előtte a Grósz-kabinet, majd a rendszerváltás után a Horn-kormány pénzügyminisztere látszólag nevető harmadikként futott be a Kovács és Németh között zajló kétéves küzdelemben, s nyerte el a (még vagy már) nem túl sokat jelentő lehetséges kormányfőjelölti posztot. Hivatalosan csak a kongresszuson választják ugyan meg, de egyetlen jelöltként nem túl sanszos, hogy elbukja a szavazást. Ráadásul szívesebben adják rá a Kovácsot nemigen szerető Németh-hívők is a voksukat, mint a pártelnökre.

Medgyessy

fél éve még nem

volt versenyben. Tavaly, a szocialisták november végi kongresszusa előtt csak Némethről és Kovácsról lehetett hallani. Miután júniusban Németh nyíltan kimondta, hogy ő bizony miniszterelnöknek jött haza kilenc év után Londonból, Kovács is igyekezett kijelenteni: felkérés esetén ő is szívesen vállalná a tisztséget. Egy ideig úgy tűnt, a vidéken kampányoló Németh Miklós - kihasználva a rendszerváltó miniszterelnök legendáját - jelentős bázist tud maga köré gyűjteni. Mindeközben Kovács László Pestről üzente sápatagon: Némethtel együtt képzeli az MSZP jövőjét, ám hogy milyen poszton, az a jövő zenéje.

Később Németh jelentős bázist szerzett nemcsak a szavazók, de a párttagok körében is: a megyei elnökök egy része nyíltan őt támogatta, a helyi alapszervezetek vezetői meg boldogok voltak, ha véletlenül kezet rázhattak vele. A kongresszus előtt azonban Németh durcásan félreállt, párttisztséget nem vállalt, noha hívei aláírásgyűjtéssel próbálták elérni, hogy már novemberben kiáltsák ki őt királynak. Akkoriban lehetett hallani, hogy Kovács szűk körben megpendítette Medgyessy Péter jelölését, nehogy véletlenül Németh lehessen a befutó.

Kovácsból valószínűleg akkor is

nehezen lehetett volna

miniszterelnök-jelölt, ha nincs a Németh Miklós-sztori. Párton belüli támogatottsága az elmúlt három évben igencsak megfogyott, s többen azt is megkérdőjelezték, hogy alkalmas a párt vezetésére (január óta mind többen nyilatkozgattak vezetési válságról, katasztrófahelyzetről, amire Kovács általában sértődötten reagált).

Medgyessy márciusi ringbe lépésével megváltozott a helyzet. Az MSZP vezetői közül is többen meglepődtek, voltak, akik Horn Gyulát vélték felfedezni a háttérben, mások Kovács akcióját látták benne. Nem teljesen tisztázott, ki húzta elő a kalapból a volt pénzügyminisztert, viszont amikor megfuttatták a nevét a párton belül, kiderült: vetélytársa lehet Némethnek. A Kovács Lászlóból kiábrándult, illetve a Németh stílusát, megnyilvánulásait nem kedvelő pártvezetők egyre inkább mögé álltak. Azt ők is elismerték, hogy stílusban, fellépésben nem sokban különbözik a pártelnöktől, viszont azt is tudták, Medgyessy inkább hajlandó elfogadni a tanácsokat, inkább hagyja magát "felépíteni", mint a roppant hiú, s ezért sokszor önfejű pártelnök.

Medgyessy igen jó viszonyt ápolt mindkét vetélytársával, igen sűrűn egyeztetett az elmúlt hetekben Kováccsal, s Némethet is gyakran felhívta telefonon. Medgyessy bizalmasai szerint a volt pénzügyminiszter néhány hete még azt fontolgatta: ha kiszáll a versenyből, indoklás nélkül tegye-e, vagy Németh javára lépjen vissza. Németh Miklós távozásával ez a kérdés megoldódott; ezután már csak az volt a kérdés, hogy Kovács mikor lép vissza. Többek szerint ez a meccs is le volt már zsírozva, csak a pártelnök bekavart. Amikor május elsején több ezer ember tapsolt neki a Városligetben, megint kezdte azt hinni, hogy lehet esélye.

Pedig Kovács több interjúban is elismerte:

már korábban határozott

a visszalépésről, csak ki akarta várni a hétfőt, hogy az elnökségnek jelentse be döntését.

Kovács László a döntését személyes okokkal magyarázta. Ily módon vélte leszerelni az akadékoskodókat, s bemutatni, hogy egységes a pártja, hiszen nem nyomásra cselekedett. És hát a sajtót is felelőssé lehetett tenni a történtekért, mondván, beszélhetett ő bármilyen fontos dologról a sajtótájékoztatóin, mindenkit csak a visszalépése izgatta. Múlt kedden például éppen az egyházi vezetőkről folytatott eszmecseréiről számolt be, csak a tárgyalások nemigen fértek be a tudósításokba; ráadásul az MTI is rögtön a visszalépésre vonatkozó újságírói kérdéssel kezdte tudósítását, amin Kovács végképp berágott. Ezek után szólt a sajtósainak, rántsanak össze egy tájékoztatót másnapra, s témaként "a miniszterelnök-jelöléssel kapcsolatos kérdéseket" jelöljék meg.

A bejelentést Medgyessy elegánsan fogadta: "Elismerem azt a lelkierőt, ami ehhez az elhatározáshoz kellett."

Azóta az MSZP-ben a volt pénzügyminiszter fórumai körül forog minden. Azt többen is elismerik, hogy van még mit csiszolni píárilag, de erre itt lesz a nyár, amikor Medgyessy vélhetően egy időre eltűnik a porondról, s a tréningre koncentrál.

- gv -

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.