Vasárnap éjfélig lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásban

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 8.

Belpol

Idén kivételesen egyes állami ösztöndíjas képzéseket is meghirdettek ez alkalommal is.

Még egy napig, vasárnap éjfélig lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásban meghirdetett, szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre.

Pótfelvételire azok jelentkezhetnek, akiket a július 23-án zárult általános eljárásban egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel, vagy idén nem jelentkeztek a felsőoktatásba – közölte az Oktatási Hivatal.

Bár az eljárásban önköltséges képzések hirdethetők meg, idén az oktatásért felelős miniszter engedélyével állami ösztöndíjas képzések is indulhatnak az agrár- és a gazdaságtudományi, az informatikai, a műszaki, az orvos- és egészségtudományi, a pedagógus-, valamint a társadalomtudományi alapképzési szakokon.

Mélypontra esett a felsőoktatásba felvettek száma, de a kormány ebben is megtalálta a jót

Kevesebb a csalódott diák! – örvendezik a Palkovics-minisztérium. Tankönyvbe illő közleményt adott ki a felsőoktatási felvételi eredményekről a Palkovics László által vezetett Innovációs és Technológiai Minisztérium. "Az ideihez hasonlóan magas arányban még soha nem kerültek be felsőoktatási intézményekbe a jelentkezők. 2020-ban a sikeres felvételit tevők aránya elérte a 74 százalékot.

A pótfelvételi során egy felsőoktatási intézmény egyetlen képzésére lehet jelentkezni (ugyanazon szak állami ösztöndíjas és önköltséges formája egynek számít) a felvi.hu honlapról elérhető E-felvételin keresztül. A 2020. évi felsőoktatási pótfelvételin meghirdetett szakokra vonatkozó információk és a jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalók a felvi.hu honlapon olvashatók.

A jelentkezést legkésőbb augusztus 9-én éjfélig hitelesíteni kell az Ügyfélkapun keresztül vagy az E-felvételi felületéről kinyomtatott és aláírt hitelesítő adatlapot postára adva. Minden előírt dokumentum feltöltési határideje is augusztus 9. éjfél.

Ha a felsőoktatási intézmények alkalmassági, gyakorlati vizsgát vagy – elsősorban mesterképzések esetében – felvételi vizsgát írnak elő, a pótfelvételi hirdetményében jelzik. Ugyancsak itt közlik a vizsga időpontját, és mivel kevés a rendelkezésre álló idő, külön behívó levelet általában nem küldenek.

A ponthatárokat várhatóan augusztus 28-án hirdetik ki, ekkor dől el, kit vettek fel a pótfelvételiben az általa megjelölt képzésre. Az általános felsőoktatási felvételi eljárásban már meghirdetett képzések esetében a pótfelvételi ponthatára nem lehet alacsonyabb a július 23-án meghatározottnál. A ponthatár egyetlen képzés esetében sem lehet alacsonyabb a jogszabályi minimumnál: alap- és osztatlan képzés esetén 280, felsőfokú szakképzés esetén 240, mesterképzés esetén pedig 50 pontnál.

A felvett jelentkezők a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a ponthatárok kihirdetését követően felsőoktatási intézményüktől kapják meg, augusztus 31-ig.

Miért van mélyponton a felsőoktatásba jelentkezők száma?

Az idén 20 ezerrel kevesebben jelentkeztek egyetemre, főiskolára, mint a tavalyi felvételi időszakban. Mi állhat a csökkenés hátterében?

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.