Mégsem lesz futókör a Fiumei úti sírkertben

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 10.

Belpol

A Nemzeti Örökség Intézete a „téma megosztó jellege” miatt eláll a dologtól.

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a nemzetközi példákat követve futóútvonalakat jelölt ki a Fiumei úti sírkert területén. Az indokok között szerepelt, hogy a nemzeti emlékhelyet szorosabban bekapcsolják a főváros vérkeringésébe.

Most azonban Facebook-közleményben jelentették be, hogy elállnak az útvonalak kijelölésétől, mégpedig a téma megosztó jellegére tekintettel.

Néhány nappal ezelőtt, szintén a közösségi oldalukon még csak arról írtak, hogy az Intézet "úgy döntött, hogy a futókörök tervezett kijelölését és avatását ideiglenesen elhalasztja, valamint párbeszédet kezdeményez a futókkal annak érdekében, hogy az érvek és indokok megvitatását követően mindenki számára megnyugtató helyzetet teremtsen."

Hogy a párbeszéd lezajlott-e vagy sem nem derül ki a bejegyzésből. Az Intézet korábban többször is kijelentette, hogy nem tartja kegyeletsértőnek a sírkertben futást, pár nappal ezelőtti posztjukban pedig azt is hangsúlyozták, "a Fiumei úti sírkert több mint temető, kapui nyitva állnak mindazok előtt, akik a sírkertben szeretnének futni, sétálni."

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.