Megváltoztatja a kormány a Fudan Alapítvány nevét és szerepét

  • narancs.hu
  • 2024. december 7.

Belpol

A feladata immáron a Diákváros kollégiumfejlesztési programjának megvalósítása. 

Megváltozik a Fudan Alapítvány neve és szerepe, amely a benyújtott törvényjavaslat szerint Tudás-Tér Alapítvány néven működik tovább – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára szombaton Budapesten.

Varga-Bajusz Veronika elmondta, az alapítvány feladata a főváros IX. kerületében létrejövő Diákváros kollégiumfejlesztési programjának megvalósítása lesz. A kormány „új gazdaságpolitikai akciótervében kiemelten kezeli a lakhatási helyzetet” és ezen belül a kollégiumi férőhelyek számának bővítését. Példaként hozzátette, a budapesti 17 ezres kollégiumi férőhelyekre többszörös a túljelentkezés. Úgy vélte, az alapítvány megfelelő szerepet tud vállalni a felsőoktatás nemzetköziesítésében, a magyar és külföldi egyetemek együttműködésének segítésében, valamint a Diákváros fejlesztésében.

Varga-Bajusz Veronika beszámolt arról, hogy a kormány konstruktív tárgyalásokat folytatott a fővárossal és a IX. kerület polgármesterével, ennek eredményeként nyújtották be az alapítványra vonatkozó törvényjavaslatot. A javaslat szerint a területen található fővárosi és kerületi ingatlanok először állami tulajdonba, majd az alapítványhoz kerülnek. Az ingatlanok helyzete jövő év elejére rendeződik, majd kiírható lesz a nemzetközi pályázat a tervezési feladatokra.

A Diákvárosban az elképzelések szerint nemcsak 12 ezer kollégiumi férőhely jönne létre, hanem egy olyan komplexum születne, amely lehetőséget ad a hallgatóknak közösségépítésre, sportolásra, rendezvények megtartására. A budapesti egyetemeknek lehetőséget biztosítanak arra, hogy az itt létrejövő 12 ezres kollégiumi férőhelyekből meghatározzák a hallgatóik számára még szükségesnek tartott férőhelyeket. A Diákváros fejlesztését egyetemi együttműködések keretében és állami forrásokból látja el az alapítvány, de vizsgálják külső finanszírozás bevonásának lehetőségét is. Ezek arányát a tervezés folyamán fogják látni – mondta az államtitkár.

Az eredetileg a Fudan Egyetem miatt létrehozott alapítványnak nem volt túl sok látható eredménye, a sajtóhírekből annyi derült ki, hogy rengeteg pénzt tettek bele és történtek személyi változások

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vihar a buliban

  • - ts -

Márpedig, ha itt vannak, a pokol felügyelet nélkül maradt, de azért a páciensek felvétele aligha szünetel…

Az oroszlánszelídítő

Miután Danny Boyle tavaly, 22 év elteltével felvette vérfagyasztó horrorfolyamának szálát, gyorsan át is passzolta a stafétabotot Nia DaCostának (Candyman; Hedda), aki a 28 nappal később (2003) szellemében szövi tovább a történetet.

Tíz kicsi német

  • - turcsányi -

Ronda szép. Sőt, nagyon szép város Andalúziában, egyenesen egy nevezetesség, turista­célpont (jó hatvan kilométerrel Marbella fö­lött, északnyugatra, tizenegy óránál).

Megjavítod?

A cím a japán kincugi hagyományára utal. E technika a repedések eltüntetése helyett az eltört tárgy „sebeinek” felvállalására törekszik. 

Már megint hétfő van

  • Pálos György

A regény magyar kiadásának borítójáról Botticelli Vénuszának újraértelmezett portréja tekint ránk, az elmosódó lágy női arcmás igen éles tekintettel párosul: poézist és tisztánlátást sugall.