Mesterházy Attila kilép az MSZP-ből, és új pártot alapít

  • narancs.hu
  • 2023. április 4.

Belpol

Úgy érzi, az MSZP eltévedt. Új balközép pártja a Szocialisták és Demokraták névre hallgat.

Kilép az MSZP-ből, és Szocialisták és Demokraták néven új szociáldemokrata, balközép pártot alapít Mesterházy Attila – jelentette be kedd reggel a Facebook oldalán.

Mesterházy posztjában hosszan részletezi, miért döntött úgy, hogy ott hagyja az MSZP-t. Azt írja, már évek óta tévesnek tartja a Magyar Szocialista Párt vezetésének stratégiáját, és ma már abban sem hisz, hogy ezen lehet változtatni. Szerinte

az MSZP már csak árnyéka korábbi önmagának, befolyását, társadalmi támogatottságát elvesztette, és szerinte nem is nagyon törekedik arra, hogy ezeket visszaszerezze.

Szerinte a párt  választás óta eltelt egy évben sem tudta kihasználni a kínálkozó alkalmakat, hogy új szavazókat nyerjen meg, pedig a háború, az infláció, a tanársztrájk témákban a lehetőség adott volt.

A várakozásommal ellentétben az MSZP tisztújítása óta eltelt 5 hónap sem hozott újat, minden folytatódott úgy, ahogy korábban. Ezért jutottam arra, hogy felesleges tovább küzdeni ezen körülmények között azért, hogy az MSZP változzon. Belefáradtam ebbe, így inkább távozom. Így lesz megnyugtatóbb az MSZP vezetésének és így lesz jobb nekem is."

Mesterházy közlése szerint hónapok óta a következő lépésén gondolkodott, bejegyzése szerint arra jutott, hogy a baloldalon szükség van új keretek megteremtésére.

Ezért, Szakács László barátommal, a DK volt Baranya megyei képviselő-jelöltjével, közösen, társalapítókként, új szociáldemokrata, balközép pártot alapítunk, Szocialisták és Demokraták néven."

Szerinte azért van helye az új pártnak, mert a DK egyedül nem tudja megszólítani az összes szociáldemokrata szavazót, a Fidesztől elforduló, korábban az MSZP-re voksolókat meg végképp nem.

A politikus azt is írja, hogy a kutatásokból jól látható, hogy több százezer olyan ember van, aki szociáldemokratának vallja magát, mégsem választ magának pártot a kínálatból, illetve többszázezer ember hagyta ott a Fideszt az elmúlt 12 hónapban, de ők még mindig bizonytalanok abban, hogy kit válasszanak.

Hiszünk abban, hogy most, amikor egyre többen kerülnek kétségbejtő egzisztenciális helyzetbe, amikor nőnek a társadalmi egyenlőtlenségek és feszültségek, ill. napról napra távolabb vagyunk az igazságos Magyarország eszményétől, amikor csúcsra jár a rubeljobboldal hazugsággyára, amikor egyre gyakrabban kérdőjelezik meg euro-atlanti értékrendünket, most van igazán szüksége Magyarországnak egy a nemzeti érdekeket és a realitásokat szem előtt tartó, karakteres és bátor szociáldemokrata politikára. Mi ezt fogjuk képviselni."

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.