Mesterházy Attila kizárásáról is dönthetnek az MSZP-ben március 5-én

  • narancs.hu
  • 2019. március 1.

Belpol

Fegyelmi eljárás indult a volt pártelnök ellen.

Március 5-én hallgatja meg az MSZP fegyelmi bizottsága Mesterházy Attilát abban az ügyben, amelyben a volt pártelnök pártból való kizárását kezdeményezték - írja az Index.

Az eljárást Kurtyán Ferenc, az MSZP Tolna megyei alelnöke indítványozta, aki azzal vádolja Mesterházyt, hogy bizalmas információkat szivárogtatott ki a kormánypárti sajtóhoz az MSZP február 15-i választmányi üléséről.

Itt döntöttek a párt EP-listájáról, a fő kérdés az volt, hogy Ujhelyi István vagy Szanyi Tibor kerüljön előkelőbb helyre. Végül Ujhelyi lett a befutó (a második helyen, mert a listát Tóth Bertalan pártelnök vezeti).

A jelöltekről nyílt szavazás volt, amit többen kritizáltak, és a szavazatszámlálás módja sem volt megfelelő egyesek szerint. A kormánypárti sajtóba az szivárgott, ki, hogy a vesztes fél támadja a szavazás eredményét - e mögött állhatott Kurtyán szerint Mesterházy.

Mesterházy Attila az Indexnek tagadta, hogy ő szivárogtatott volna, szerinte személyes ellentétek állhatnak a vizsgálat mögött.

Érdekesség, hogy utóbb a szivárogtatás miatt indult fegyelmi ténye is kiszivárgott a pártból.

Figyelmébe ajánljuk