Mészáros Lőrincék ajánlatot kértek Mészáros Lőrincéktől

  • narancs.hu
  • 2018. január 24.

Belpol

Lesz is üzlet! Több mint egymilliárddal drágábban, de lesz!

A Mészáros és Mészáros Kft. az EuroAszfalttal közösen sorra nyeri el az utóbbi időben a szennyvíztisztító telepek és csatornahálózat korszerűsítésére kiírt közbeszerzési eljárásokat – írja az mfor.hu, hozzátéve, hogy az ország több pontján elnyert munkák után ezúttal hazai pályán sikerült nyernie Mészáros Lőrincéknek. Ahogy azt a portál megjegyzi, az uniós Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmény szerint ezúttal az észak- és közép-dunántúli térségben nyertek, egyebek mellett Újbarok agglomerációban, ami Felcsútot is magába foglalja.

false

 

Fotó: MTI – Komka Péter

Mint írják: „Ezzel is magyarázható az, hogy az ajánlatkérők között a Nemzeti Fejlesztési Programiroda mellett a Mészáros Lőrinc által vezetett Felcsút Községi Önkormányzat is feltüntetésre került. Az a helyzet állt tehát elő, hogy Mészáros polgármesterként saját magának adott munkát. Persze kissé túlárazta, hiszen a cikk szerint »a feladatokat a becsült 5,44 milliárd helyett 6,51-ért fogja elvégezni az M-E 2020 Konzorcium, azaz a Mészáros és Mészáros Kft. és az Euroaszfalt Kft. párosa«.”

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.