Lezsák tervezett fellépése minden magyar áldozat emlékének megtiprása

  • narancs.hu
  • 2018. január 24.

Belpol

Heisler András levélben figyelmeztette az Országgyűlés alelnökét.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége a belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templomba vár minden érdeklődőt január 27-én, amikor is szentmisén emlékeznek majd „a 150 éve született vitéz nagybányai Horthy Miklós néhai kormányzónkra és kedves menyére”, és hogy beszédet mond az eseményen a kormány házi történelemtudományi műhelye, a Veritas Történetkutató Intézet igazgatója, Szakály Sándor mellett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke is.

Lezsák avat

Lezsák avat

Fotó: MTI – Illyés Tibor

Az esemény hírére Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke levélben fordult Lezsák Sándorhoz: szerinte Horthy-megemlékezést a holokauszt nemzetközi emléknapján megtenni, minden magyar áldozat emlékének megtiprása. A Mazsihisz elnökének levelét az alábbiakban közöljük:

Tisztelt Lezsák Sándor Alelnök úr!

Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben január 27-ét a Holokauszt Nemzetközi Emléknapjává nyilvánította. 1945-ben ezen a napon szabadult fel Auschwitz-Birkenau, a legnagyobb és leghírhedtebb náci haláltábor. Ezen a napon, a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján Ön beszédet tervez mondani egy Horthy Miklósra emlékező misén. Közjogi méltóságként Önnek tisztában kell lennie a Magyarország által is aláírt Emléknap jelentőségével, az Ön tisztségével járó felelősséggel. 

Vajon lehet-e kegyelettel emlékezni Horthy Miklósra a Nemzetközi Holokauszt Emléknap kegyeletsértésével? Tudjuk, mindenki megérdemli, hogy lelke üdvösségéért imádkozzanak. Minden egyházi közösségnek joga, hogy így tegyen, ebbe senkinek beleszólása nincs. A Holokauszt Emléknapján azonban ezt megtenni csak a történelem meghamisításával lehet.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének tagjai január 27-én Szentmise keretében emlékeznek „a 150 éve született vitéz nagybányai Horthy Miklós néhai kormányzónkra”. Megjegyzem, Horthy Miklós 1868. június 18-án született. Kegyeletes megemlékezés inkább a Donnál halálra fagyott honvédeknek és munkaszolgálatosoknak jár, a Horthy-rendszer szociális igazságtalanságait elszenvedő szegényparasztság emlékének, a több százezer Auschwitzba deportált zsidó testvérünknek és az ártatlan civil áldozatoknak jár.

Horthy régen halott, aki kíván, imádkozzon érte, viselt dolgairól pedig beszéljünk nyíltan. Fontosnak tartjuk rögzíteni, az állam képviselőjeként senki ne járuljon hozzá Horthy kultuszának építéséhez. Mindezt a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján megtenni, minden magyar áldozat emlékének megtiprása. Zsidóké és nem zsidóké egyaránt.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.